Brooking lett a befutó

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2003.04.24. 21:24
Címkék
A West Ham United vezetőségének egyik tagja, Trevor Brooking veszi át a csapat irányítását a bajnokságból hátralévő három forduló erejéig. Mint ismeretes, a "kalapácsosok hétfőn maradtak vezetőedző nélkül, Glenn Roeder ugyanis a Middlesbrough elleni 10-s győzelem után rosszul lett  egy véredény záródott el a fejében , s azóta is kórházban lábadozik.
A West Ham jelenleg a legjobb kiesőhelyen áll a táblázaton, négy pontra a még bent maradó Boltontól. Brooking korábban 17 évig játszott a klubban, nyert FA-kupát, és 1976-ban a KEK-döntőbe is bejutott a csapattal.Arséne Wenger alaposan kiosztotta az UEFA illetékeseit, amikor ráébredt, hogy az Arsenal-keret java része még júniusban is be lesz fogva, az Európa-bajnoki selejtezők újabb fordulója és a Konföderációs-kupa miatt. "Ôrültség a júniusi program. Annak az egy hónapnak szentnek kellene lennie, hogy a játékosok regenerálódhassanak. Ha tehetném, négy hétre betiltanám a futballt” – mérgelődött a francia tréner.Az idény végéig már biztosan nem lép pályára a Liverpoolban Stéphane Henchoz. Az egyesület közleménye szerint a március eleje óta harcképtelen svájci védő vádlisérülése a vártnál lassabban gyógyul, és nem akarják kockáztatni az egészségét.Végezetül egy hír az alsóbb osztályokból: a Football League reformtervei között szerepel, hogy a jövőben nem négy, hanem hat csapat harcol majd a feljutásért rendezett rájátszásban, vagyis a hetedik és a nyolcadik helyezettek is esélyt kapnak.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: MTK–ZTE a nyitó forduló zárásaként

Minden más foci
9 perce

Nem változott a paksiak stílusa: támadtak és győztek; Jenson Button: A Hungaroringet sohasem fogom elfelejteni!

E-újság
9 perce

Akkreditáció nélkül – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
10 perce

Két paksi dupla rendel! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
10 perce

Littler nem kegyelmezett Gerwyn Price-nak a WMP döntőjében

Egyéb egyéni
36 perce

Szalai és Pető is duplázott, a Paks hatgólos meccsen győzte le a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
1 órája

Atlétikai ob: Halász Bence ismét egyre közelebb a 82 méterhez

Atlétika
1 órája

Nem bírt az FCSB-vel a Csíkszereda; nyert első hazai meccsén a Sepsi

Minden más foci
1 órája