Baumgartner két pontja

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2003.05.03. 20:50
Címkék
A pole pozícióból induló Giorgio Pantano a lámpák kialvásától a leintésig az élen autózott a Formula3000-es nemzetközi bajnokság idei második futamán, és az idei első pontjaival (mindjárt tízzel) visszanyerte korábbi tekintélyét. Futamgyőzelme egyben azt is jelenti, hogy az olasznak sikerült megismételnie tavalyi első helyezését  pedig az idénynyitón győzedelmeskedő és az összetettben vezető Björn Wirdheim mindent megtett ennek megakadályozása érdekében.
Baumgartner Zsolt (képünkön) az utolsó körben veszítette el hatodik helyét, amikor még elôrébb vágyván elôzni próbálta Rob Nguyent

A második bolyban óriási csata dúlt az ausztrál Rob Nguyen, a német Tony Schmidt, a dán Nicolas Kiesa és a magyar Baumgartner Zsolt között. Honfitársunk szereplése azért is meglepő, mert nem túl kedvező rajthelyről, a 16. pozícióból várhatta a lámpa szabad jelzését.
"A rajtom nem sikerült túl jól, mert pont a pálya felfestésén álltam és elpörögtek a kerekek – mondta Baumgartner. – Ez még nem volt elég, néhányan összekoccantak előttem, a porba hajtottam, és többen megelőztek. Az első körben a tizennegyedik helyen voltam, de azután a többiek apróbb-nagyobb hibáit kihasználva elkezdtem a felzárkózást.”
A Coloni-istálló magyarja jó néhány körön keresztül a hatodik helyen haladt, és az előtte száguldó Nguyen láthatóan feltartotta őt. Az utolsó körben Baumgartner döntő tettre szánta el magát.

Formula–3000-es nemzetközi bajnokság, 2. futam,
Barcelona

Az élcsoport: 1. Giorgio Pantano (olasz, Durango) 52:50.428, 2. Wirdheim (svéd, Arden) 3.728 mp h., 3. Toccacello (olasz, Super Nova) 20.753 mp h., 4. Janis (cseh, Superfund ISR) 29.342 mp h., 5. Nguyen (ausztrál, BCN) 37.345 mp h., 6. Schmidt (német, Astromega) 38.450 mp h., 7. Baumgartner Zsolt (magyar, Coloni) 38.450 mp h., 8. Schroeder (francia, Superfund ISR) 44.764 mp h.
A bajnokság állása: 1. Björn Wirdheim 18 pont, 2. Toccacello és Pantano 10-10, 4. Friesacher (osztrák, Red Bull) 8, 5. Sperafico (brazil, Coloni) 6, 6. Janis és Nguyen 5-5, 8. Schroeder 4, … 10. Baumgartner Zsolt 2
Következik (május 17.): Osztrák Nagydíj, A1 Ring
"Muszáj volt megpróbálnom az előzést – folytatta a magyar. – Hogyan nevezhetném magam autóversenyzőnek, ha meg sem kísérlem magam mögé utasítani Nguyent? Az utolsó körben jártunk, ott loholtam a nyakán, és az egyik kanyarban megpróbáltam külső íven megelőzni. Sajnos szélesebb ívre kerültem az optimálisnál, és nemhogy nem nyertem egy pozíciót, hanem vesztettem egyet. De nem bántam meg, hogy megpróbáltam.”
Baumgartnerrel a csapata is elégedett volt, nem is csoda, hiszen a négy versenyzőből ő volt az egyetlen, aki célba ért (Sperafico, Liuzzi és Friesacher is kiesett) a Spanyol Nagydíjon, ráadásul pontot is szerzett – és rögtön kettőt.
Legfrissebb hírek

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
13 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
18 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
33 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
35 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
36 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
36 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
41 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
55 perce