Négy kvótára pályáznak

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2003.05.08. 20:44
Címkék
"Nagyon szeretnénk, ha minél több versenyzőnk ott lehetne Athénben, de mi messzebbre, Pekingre, sőt 2012-re tekintünk, s ennek érdekében tudományos alapokra helyeztük a legjobbak felkészülését, aminek kamatoznia kell a jövőben a sportág egészét illetően  összegezte véleményét Szekeres Imre, a triatlonszövetség elnöke a csütörtök délutáni olimpiai egyeztetés során.
Az egyre jobb formába kerülô Molnár Erika második olimpiájára készül
Az egyre jobb formába kerülô Molnár Erika második olimpiájára készül
Az egyre jobb formába kerülô Molnár Erika második olimpiájára készül
Az egyre jobb formába kerülô Molnár Erika második olimpiájára készül
Az egyre jobb formába kerülô Molnár Erika második olimpiájára készül
Az egyre jobb formába kerülô Molnár Erika második olimpiájára készül
Athént tekintve a férfiaknál Kuttor Csaba (Buda-Cash Team) a biztos jelölt, mellette Hóbor Péter és Varga Szabolcs (mindkettő Proform TK) sem esélytelen a kvóta megszerzésére. A nőknél az ismét egyre jobb formába lendülő Molnár Erika (UTE) pályázik jogos reményekkel. A magyar indulók, ha érmet nem is, de optimális esetben pontot szerezhetnek a görög fővárosban. A kvótákat a világranglista, illetve a vb és a kontinensbajnokságok alapján osztják szét, a férfiaknál és a nőknél is 50 versenyző indulhat.
A felkészítés tudományos alapokra történő helyezésében Györe István főorvos segítségével kidolgozott Polar-program jelent lényeges előrehaladást, az újfajta vizsgálati módszerrel ugyanis be tudták vezetni az edzésmunka objektív értékelését. A fiatal, de máris komoly tapasztalatokkal rendelkező főorvos elgondolkoztató véleménye szerint az edzések időtartama már aligha emelhető, az intenzitást kell fokozni és optimális regenerálódási időt kell kikísérletezni. Mindez a hetenként 18-20 órás edzés során úszásban 22–24, kerékpározásban 250-500, futásban 120-200 kilométert teljesítő triatlonisták számára nem egyszerű dolog.
Füleki András minisztériumi főosztályvezető élvezetesnek, tárgyszerűnek ítélte az egyeztetést, amelyen valóban a szakma állt a középpontban.
Molnár Zoltán ügyvezető igazgató az edzők, versenyzők hozzájárulásáról érdeklődött, hogy vajon hajlandók-e elfogadni az újításokat. Erre azután Márkus Gábor alelnök és Nemes Csaba, a szakmai bizottság vezetője elmondta, hogy a jó szó, a rábeszélés mellett bizonyos adminisztratív eszközökkel is ösztönzik az érdekelteket. Csak azok a versenyzők, szakosztályok részesülnek anyagi juttatásban, amelyek támogatják a programot.
"Nemrég kapcsolódtam be a szövetség munkájába, és nagyon kellemes meglepetést jelentett számomra az a baráti hangulat, korrekt együttműködés, ami a szövetség, a MOB és a minisztérium között kialakult, a három szervezet munkáját jellemzi. A magyar sport csak így, ilyen együttműködéssel, egymást segítve juthat előre” – jegyezte meg Szekeres Imre a jó hangulatú egyeztetés végén.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
3 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
4 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
4 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
5 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
5 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik