Öttusa - A szerencsés páratlan évek

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2003.05.13. 21:23
Címkék
Lehet, hogy a páratlan esztendők hoznak páratlan sikereket Horváth Viktor életében? A krónikák eddig ezt mutatják. A 25 éves székesfehérvári versenyző 2001-ben robbant be az élmezőnybe, amikor a legerősebb Világkupa-versenyen, a budapestin bronzérmes lett, majd az országos bajnokságon a dobogó tetejére állhatott, no és a millfieldi világbajnokságon ezüstérmet szerzett.
Tavalyi szereplése sérülés miatt halványabbra sikeredett, de 2003 megint biztató, hiszen a legjobb magyarként vasárnap ezüstérmet nyert a Westel Világkupa-versenyen.– Kiegyensúlyozottan versenyeztem, minden számban jó eredményt értem el – kezdi Horváth Viktor. – Igaz, a száznyolcvanhárom körös lövészet önmagamhoz képest gyengébb, de azért megfelelő. A vívásra nagyon odafigyeltem, mert a legutóbbi Világkupán, Berlinben gondjaim voltak a páston, alig hatszáz pontot gyűtöttem. Az elején most is bizonytalanul mozogtam, de aztán elkaptam a fonalat, élveztem is a vívást, és tudtam, a végét sem fogom elrontani. Az úszóeredményemnek nagyon örültem. Az utóbbi időben jól megy ez a szám, és ebben biztos szerepe van annak is, hogy én is az úszóknál megszokott "kezeslábasban” úszom.– Három szám után bronzérmes helyen állt, de a lovaglás igencsak átrendezte a mezőnyt. Látva a sok rontást, nem tartott ettől a tusától?– Amint megtudtam, hogy Chinót húztam, elégedett voltam, mert jó ló, egyszer már ültem is rajta. Amikor láttam, hogy a mögöttem állók esnek-kelnek, bevallom, örültem, hogy így legalább leszakadnak az üldözők. Persze nem nyugodhattam meg, mert hiába hibáztak ők, nekem attól jól kellett lovagolnom. Sikerült.– A futásnak nyugodtan, második helyezettként vághatott neki.– Valóban, mert tisztában voltam vele, hogy a remek futó Zadnieprovskis húsz másodperces előnyét nem lehet ledolgozni, és azt is tudtam, hogy az én negyvenhét másodperces előnyöm is elég lesz. A viszonylagos tétnélküliség ellenére igyekeztem erős iramot futni, és bár nem futottam olyan jó időt, mint Berlinben, ez sem volt rossz.– Mennyire fáradt el? Maradt tartaléka az újabb világbajnoki válogatóra, a vasárnapi országos bajnokságra?– A nap végére elfáradtam ugyan, elsősorban a meleg viselt meg, de nem vészes. A bajnokságon pedig úgy akarok szerepelni, hogy csapattársaimmal, Horváth Andrissal és Lipták Robival megvédjük az aranyérmünket.– Egyéniben mire készül? Tavaly ezüstérmes volt, viszont 2001-ben elhódította a Thorn-kupát.– Több esélyese is van a versenynek, köztük én is. Majd meglátjuk, kinek jön ki a lépés. A vívást a bajnokságon is kiemelten kezelem, ám elsődleges célom, hogy megint minden számban jó teljesítményt nyújtsak. Hogy ez mire lesz elég, majd kiderül.
Legfrissebb hírek

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
15 perce

Véget ért a hollandok útja: Marokkó a legjobb 16 között!

Foci vb 2026
51 perce

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
57 perce

A tizenegyespárbajból vb-klasszikus lesz: Marokkó kiverte a hollandokat a 32 között

Foci vb 2026
1 órája

Nincs gól a hosszabbításban, a Hollandia–Marokkó meccsen is tizenegyespárbaj dönt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
1 órája

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
2 órája

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik