Athéni ötkarikás gondok

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2003.05.18. 22:15
Címkék
Szokatlanul heves viták kísérték az európai olimpiai bizottságok athéni csapatvezetőinek Tallinnban tartott hét végi értekezletét. Amint arról Molnár Zoltán ügyvezető igazgató és Nagy Zsigmond nemzetközi titkár beszámolt, elsősorban a jegyrendelések, illetve azok visszaigazolása körül támadt nézeteltérés.
Európa az athéni helyszínt, valamint a várható eredményességet tekintve érthetően óriási érdeklődést tanúsít a játékok iránt, ám az ATHOC nem elégítette ki a nagyobb igényt. Arra hivatkozott, hogy Athénban a létesítmények befogadóképessége lényegesen kisebb, mint Sydneyben volt. Athénben csak 5.3 millió belépőt bocsátanak ki, amíg Sydneyben mintegy hétmillió jegyet adtak el. Az indulatosan előadott panaszokra az ATHOC jelenlévő vezetői orvoslást ígértek, és pótigények benyújtására kérték fel a jelenlévőket.De az is napirendre került, hogy az úgynevezett kiemelt események listáját jelentősen megemelték, többek között az atlétika egyes számaira, a súlyemelésre, a tornára és az úszódöntőkre is kiterjesztették, ami elsősorban az olimpiai családhoz tartozókat hozza hátrányos helyzetbe.Az olimpiai láng már ismert világ körüli – a korábbi olimpiai házigazdákat érintő – útja is megkérdőjeleződött. Az ATHOC ugyanis a helyi szponzorok megjelenését szigorúan tiltja, ehelyett inkább minden kiadást a városokra kíván áthárítani.Nem volt előrelépés a vívó- és evezőstartalékok helyzetének rendezésében. A tartalékok továbbra sem lakhatnak az olimpiai faluban, és nevezésük elfogadását megszigorították, a nemzetközi szövetségekre bízták.Az értekezlet eredménye ugyanakkor, hogy a MOB küldöttségét május 26. és 28. között fogadják Athénban, s ekkor nemcsak a jegyigénylés módosítására nyílik lehetőség, hanem az előzetes ígéret szerint a magyar csapat szálláshelyét is kiválaszthatják az olimpiai faluban.
Legfrissebb hírek

A Vegas visszajött kétgólos hátrányból, de idegenben nyert és egyenlített a Carolina az NHL-döntőben – videó

Amerikai sportok
7 perce

Nuno Campos: Portugália elég erős a vb-győzelemhez

Foci vb 2026
50 perce

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
7 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
7 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
7 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
7 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik