Gipszlevétel pezsgővel

– Ja… No, ezt nem ünnepeltem meg. De azért volt pezsgőzés mostanában, csak éppen egy héttel korábban, június harmadikán. Ugyanis akkor vették le a lábamról a gipszet, és ez valóban megért egy kisebb dáridót. Még úgy is, hogy utána két napig szigorúan feküdnöm kellett, hogy pihenjen a lábam, de aztán elkezdődhetett a rehabilitáció. Mindennap gyógytornára járok a Sportkórházba.
– Jól hallottam, jár?
– Ezt ne vegye szó szerint, eddig ugyanis az édesapám szállított mindenhova, ő volt a sofőröm. A jövő héttől kezdve azonban egyszerűsödik az életünk, mert már én is vezethetek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar volánhoz ülhetek, de szerencsére a gyógytorna megtette hatását, tényleg napról napra javul a lábam. Kezelőorvosom, doktor Pavlik Attila és a gyógytornászok, Pásztor Andrea és Sarkadi Márta azt mondták, amint visszatér az erő a lábfejembe, vezethetek. Nos, kipróbáltam, tudtam kezelni a pedálokat.
– Azt nem kérdezem, hogy a kezéből kiment-e a vívóérzés, mert tudom, hogy otthon felakasztotta a sisakját, és a "betegállomány” első napjától kezdve azt kaszabolta…
– Nemcsak ily módon gyakoroltam, hanem amint lehetett, a Vasas vívótermébe is lejártam, hogy ne essek ki a ritmusból. A begipszelt lábammal mozogni nem tudtam ugyan, de ülve iskoláztam a mesteremmel, Gerevich Györggyel. Ez az állapot, hogy támadni nem tudtam, arra tökéletesen jó volt, hogy a védekező akciókat sulykoljuk. A jövő héten, amikor a fiúk hazaérnek a New York-i Világkupa-versenyről, már a válogatott edzéseire is lemegyek majd.
– Aztán a társak elutaznak a franciaországi Európa-bajnokságra. Amíg ők versenyeznek, mivel tölti itthon az idejét?
– Gyógytornával és magnetoterápiás kezeléssel. Már eddig is használtam ezt az eszközt, és ennek is köszönhető, hogy a gipsz alatt sem sorvadtak el az izmaim, a vádlim jó állapotban van. Július végén pedig támogatóm, a HunguestHotels jóvoltából Hajdúszoboszlóra utazom gyógykezelésre, bízom benne, hogy az ottani gyógyvíz meggyorsítja a felépülésemet.
– Kérdezhetem az októberi világbajnokságról, vagy az még túl messze van? Vagy éppen ellenkezőleg, túl közel?
– Hogy ott leszek-e Havannában? Optimista vagyok, és most azt mondom, hogy igen. Ha ilyen ütemben gyógyulok, mint eddig, akkor nem kell lemondanom az olimpiai kvalifikáció miatt nagyon fontos versenyről. A többiek augusztus végén kezdik meg az alapozást, abba már be tudok kapcsolódni, szeptembertől pedig teljes értékű harcos lehetek. Persze, csak akkor, ha ilyen gyorsan javulok. Én mindenesetre mindent megteszek érte. Most, hogy már lekerült a lábamról a gipsz, lelkileg is más lettem, egyre jobb a hangulatom. Bevallom, egyszer holtpontra jutottam, amikor már nagyon nem tudtam mit kezdeni magammal, untam az örökös pihenést, de most már kimásztam a gödörből és alig várom, hogy vívhassak.