Bronzérmes a női váltó

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2003.06.14. 22:03
Címkék
Úgy tűnik, az Ustí nad Labemben zajló junior Európa-bajnokságon a magyar lányok tanultak a fiúktól. Mint ismert, a csütörtöki hagyományos egyéni és csapatversenyben lányaink, elsősorban a gyenge lovaglás miatt, érem nélkül maradtak.
Aztán pénteken a fiúk elsősorban remek, hibátlan lovaglásuknak köszönhetően csapatban aranyérmesek lettek, egyéniben pedig Lipták Róbert a dobogó harmadik fokára állhatott.Nos, szombaton, a női váltóversenyre mintha kicserélték volna lányainkat, olyannyira jól lovagoltak, hogy megnyerték a legbizonytalanabb számot. Sőt, úszásban is elsők lettek – de ez a magyar női öttusázóknál minden korosztályban már megszokott. A lövészetben és a vívásban a harmadik helyet szerezték meg, és az egyenletes teljesítménynek köszönhetően a záró futásnak az oroszok mögött a második helyről vágtak neki. Sajnos ez a szám nem az erősségük lányainknak, a mögöttük jóval később rajtoló fehéroroszok megelőzték őket, így bronzérmesek lettek. Az Európa-bajnokság vasárnap a fiúk váltóversenyével zárul. Junior Európa-bajnokság, Ustí nad Labem

Női váltóverseny. Európa-bajnok: Oroszország (Tatjana Gorljak, Jevdokija Grecsisnyikova, Oleszja Feszenko) 5180 pont, 2. Fehéroroszország (Klimovics, Mazurkevics, Szamusevics) 5104, 3, Magyarország (ANDREJKOVICS ANDREA, KSI, edzői: Barna Gyula, Cornides Edit, Takács Péter, Karácsony Gyula, Móczár Éva, Schumacher Ákos; HÍDVÉGI ILDIKÓ, Honvéd-Steffl, e: Bognár Gábor, Hicsák Zsolt, Móczár Éva; STEFANOVICS NIKOLA, Alba Volán, e: Kulcsár Antal, Komlódy Zsolt, Mészöly Gábor, Varga Domokos, Korponai István) 5060
Legfrissebb hírek

Jön a román élvonal történelmének első székely rangadója

Minden más foci
1 perce

Nagy Vasas-helyzet után a kispestiek szereztek vezetést

Labdarúgó NB I
3 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt, Núnez ismét Szalah csapattársa lehet – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
9 perce

Hét magyar aranyérem a fekvenyomó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
32 perce

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
44 perce

Vízilabda: kikaptak a magyarok a negyeddöntőben az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
1 órája

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
1 órája