Becks alapító kedvében

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2003.06.20. 21:48
Címkék
Pénteki számunkban már beszámoltunk róla, Sir Alex Ferguson elismerte, hogy jó ideje nem volt felhőtlen a viszonya a minap a Real Madridhoz távozó David Beckhammel. Minthogy azonban Arséne Wenger, az Arsenal vezetőedzője a jelek szerint igyekszik minden egyes, a Manchester Uniteddel kapcsolatos hírt nyomban és kéretlenül kommentálni, ezt sem hagyhatta szó nélkül.
Nem árulta el, honnan származnak a belső információi, de egy tévéadásban kijelentette, "a Ferguson és Beckham közötti személyes ellentétek bizonyosan csökkentették az árat” – értelemszerűen arra célozva, hogy az MU a konfliktus miatt mindenképpen el akarta adni középpályását. "Ennek a csapatnak az egység volt a legfőbb ereje, s ez most megbomlott, számomra egyébként meglepő módon” – tette hozzá a francia szakember. (Megjegyzendő, Beckham ára valóban döbbenetesen alacsony volt: a 25 millió font ötmillióval kevesebb annál, amennyit a Manchester Rio Ferdinandért fizetett a Leeds Unitednek egy évvel ezelőtt.)És még mindig Beckham: a pillanatnyilag ázsiai "marketingtúrájával” elfoglalt Real-szerzemény azt mondta az őt lépésről lépésre követő helyi újságíróknak, hogy pályafutása befejeztével feltett szándéka futballiskolát alapítani. Annak idején abban nevelkedett, amelyet még Bobby Charlton hozott létre negyedszázada, s rendszeresen hangoztatja, milyen jól érezte magát ott, s mekkora szerepe van sikeres karrierjében. Úgy hírlik, fia, Brooklyn is ilyen intézményben tanulgatja majd a rúgásfajtákat.A néhány hete felröppent pletykák odáig fajultak, hogy Sven-Göran Eriksson menedzserének személyesen kellett cáfolnia, miszerint az angol válogatott szövetségi kapitánya a Real Madrid kispadjára készülne. (Azon sem lepődnénk meg, ha legközelebb Sepp Blattert helyeznék a Madrid valamely pozíciójába…) "Rengetegen kérdezik, de a válaszom mindig ugyanaz: nem tárgyalunk a Reallal. Sven több mint boldog a jelenlegi munkájával” – szögezte le Athole Still.A Premiership egyik legpechesebb játékosa, Agustin Delgado újabb, a nézőtéren töltendő időszaknak néz elébe. Az ecuadori csatárnak – aki a Southamptonnál eddig eltöltött másfél éve alatt kétszer lehetett kezdő – kiújult az egyik sérülése a sok közül (most éppen a háta fáj), így a következő idény elején biztosan nem állhat a "szentek” rendelkezésére. A klub közleménye szerint egyelőre otthon kúrálja magát, de amint lehet, visszatér Angliába.
Legfrissebb hírek

Budapest lesz a nemzetközi öttusa egyik legfontosabb helyszíne – videó

Egyéb egyéni
1 perce

Talgat Bajszufinov: A magyarok elleni meccs fontos erőfelmérő

Magyar válogatott
3 perce

Marko Nikolics három évvel hosszabbított az AEK-nál – hivatalos

Minden más foci
7 perce

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
11 perce

Christian Eriksen: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, ez más volt, mint 2021-ben

Minden más foci
15 perce

Gyulay Zsolt: A Hungaroring jelen állapotában nem alkalmas a MotoGP fogadására

Egyéb autó-motor
22 perce

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
49 perce

Vb 2026: nincs ingyenhely – Bellinghamnek meg kell küzdenie a kezdőért az angol válogatottban

Foci vb 2026
59 perce
Ezek is érdekelhetik