Gyors verseny, óriási küzdelem

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.06.27. 22:13
Címkék
A szlovákiai ifjúsági Eb-n minden idők legnagyobb sikerét (két arany, öt ezüst, egy bronz) produkáló versenyzőink köszöntésével kezdődik a középtávú országos bajnokság Pilisszentkereszten, majd birtokba veszik a terepet a versenyzők is.
Azt a terepet, melynek teljesítése közben – viszonylag rövid pályái és a kevés szintkülönbség miatt – óriási csatára van kilátás. Ráadásul zömében lejt majd a pálya, hiszen a rajthely 250 méterrel magasabban van, mint a cél. Elég egyetlen hibázás, egy összpontosításbeli baki, egy ellenőrzőpont elvétése a gyors tempó közben, és máris borul a papírforma.Meglepetés lenne például, ha a hölgyek mezőnyében nem kétszeres világbajnoknőnk, Oláh Katalin nyerne, aki életet adott második gyermekének, majd visszatérése utáni első versenyén, a gödöllői rövid távú ob-n rögvest győzelemmel kedvetlenítette el honi vetélytársait."Oláh Katalin szülése után már olyan fizikai állapotban van, hogy egyértelműen ő az országos bajnokság legnagyobb esélyese – tudtuk meg Lantos Zoltán szövetségi kapitánytól. – Wengrin Ágnes, a Veszprémi Honvéd versenyzője idén több versenyt is megnyert, eséllyel rajtol tehát ezúttal is, akárcsak a válogatott keret két másik tagja, a nyíregyházi Makrai Éva és a diósgyőri Farkas Zsuzsanna is.”A férfiaknál a sportág őshazájában, Svédországban edző Domonyik Gábor nem indul a hazai versenyeken, de gőzerővel készül az augusztus 3-án rajtoló svájci vb-re. Távollétében többen is pályáznak a középtávú trónra."Személy szerint a vb-re készülő másik három kerettag, Lévai Ferenc, Dénes Zoltán és Forrai Gábor teljesítményére vagyok a legkíváncsibb – fejtegette a kapitány. – Igazi csemege lesz az ifjúságiak versenye is, hiszen újdonsült Európa-bajnokaink, Zsebeházy István és Gösswein Csaba bizonyára ezúttal is alaposan megküzdenek egymással.”Nemcsak a felnőttek között, hanem az utánpótlás és a szenior korosztályban is, összesen tehát 12 női és 15 férfikategóriában hirdetnek bajnokot. A szombati, középtávú verseny 10 órakor a selejtezőkkel indul, majd délután három órakor a döntő futamokra kerül sor. Vasárnap a váltó országos bajnokságon 18 kategóriában 221 váltó áll rajthoz.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik