A Margitszigeten lesz az Eb

S. E.S. E.
2003.07.02. 22:15
Címkék
Ahogy várni lehetett, Gyurcsány Ferenc sportminiszter "átvitte a kormányon a 2006-os úszó Európa-bajnokság ügyét.
Mint ismeretes, a kormány néhány hete úgy döntött, Lágymányoson, a Műegyetem területén épül fel a több mint hétmilliárd forintba kerülő létesítmény. A döntés után azonban az ELTE részéről ellenérvek hangoztak el, így Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke – konzultálva Gyurcsánnyal és Bartolo Consolóval, az Európai Úszóliga elnökével – új elképzeléssel állt elő. Ezek szerint habár Lágymányoson is épülne egy uszoda (persze kisebb), ám az Eb-t a felújított margitszigeti Hajós Alfréd uszodában rendeznék meg, bónuszként pedig a Bp. Spartacus kapna egy nyitott ötvenes medencét. Nos, ezt a változatot terjesztette be szerdán, a kormány tihanyi ülésén a sporminiszter. A hírek szerint senkinek sem volt ellenvetése, így eldőlt (reméljük, ez a végleges), a Margitsziget ad otthont a 2006-es úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokságnak (a maratonúszók a tervek szerint a Balatonban viaskodnak majd). Gyárfás, aki napok alatt hozta tető alá az elképzelést (csak ezért utazott Rómába, az Európai Úszóliga vezetőségéhez), a következőképpen fogalmazott a döntés után. "A 2006-os úszó Európa-bajnokság egy helyszínen, az újjávarázsolt margitszigeti Hajós Alfréd uszodában zajlik, de emellett felépül a lágymányosi uszoda is, sőt a Bp. Spartacus is egy újabb ötvenméteres medencével gazdagodik. A keretösszeg változatlan, de ugyanannyi pénzből három létesítménynek örülhetünk. Ugye erre mondják: egyet fizet, hármat kap! ”– mondta a távirati irodának az úszószövetség elnöke. Kétségtelen, a vizessportágak jól jöttek ki az ügyből. Európa-bajnokság is lesz, az egyetemisták uszodát kapnak (na, meg az élsportolók) és végre a Spartacusnál is ötvenes medencében tréningezhetnek Risztovék. Köszönhetik mindezt a kormánynak, Gyurcsánynak és Gyárfásnak, nem utolsósorban viszont az ELTE képviselőjének, akinek nem tetszett, hogy a Műegyetem területén gigantikus uszoda épül.
Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Érdi Mária negyedik lett a Los Angeles-i Grand Slamen

Egyéb egyéni
14 perce

Hazája egy patinás klubja kinézte magának az FTC argentin védőjét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
14 perce

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
16 perce

F1, Magyar Nagydíj, verseny

F1
23 perce

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
27 perce

NB III: az Újpest II 6–0-ra nyert, az MTK II négyet rúgott a Budafoknak

Labdarúgó NB II
40 perce

Joshua kétszer is padlót fogott, de végül kiütötte Prengát – videók

Ökölvívás
46 perce

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája