Elértéktelenített Risztov-ezüstök

Mármint azt, hogy a vasárnapi világbajnoki ezüstnek – és a berlini négy Eb-második helyezésnek – pont Risztov adja meg az értékét. A vízben lassan érett profi lesz. A parton azonban minden mondatával, minden gesztusával önmaga ellen dolgozik. Vasárnap is így tett… Szokás szerint sírógörccsel fogadta, hogy a földgolyó több tízezer négyszázas gyorsúszója közül ő a második. Majd könnyek közepette mondott egy butaságot ("Azért sajnálom, hogy nem nyertem, mert így nem kapom meg anyukámtól az aranyért beígért kiskutyát”), aztán kikezdte az amúgy általa imádott edzőjét ("Nem hitt bennem”), finoman doppingolással vádolta meg a győztes, amúgy tökéletes technikával úszó német Stockbauert ("Nem tudom elfogadni, hogy megelőzött”), végül közölte, hogy ő Barcelonában már úgysem nyer aranyat, majd sírva elviharzott. Minden mondata életveszélyes. Ha egy külföldi újságíró leírja, Évi magáról állít ki bizonyítványt. A magyar újságíró nem írja le. Mert tudja jól, a döntő után közvetlenül, kétszázas vérnyomással, megszaggatott idegekkel mondhat butaságokat valaki, főleg ha amúgy sem az erőssége a frappáns fogalmazás. Magyarán: jó lenne, ha valaki végre belátná a környezetében, a Risztov-féle sírós, át nem gondolt nyilatkozatok csak arra jók, hogy a parton lerombolja azt, amit percekkel korábban a vízben felépített. Senki sem haragudna, ha az aktuális ezüst után rendbeszedné magát, tíz percre eltűnne feldolgozni a történteket, és csak aztán állna az újságírók elé. Neki is jobb lenne. És mindenkit engedne örülni az ezüstnek…