Elértéktelenített Risztov-ezüstök

SAL ENDRESAL ENDRE
2003.07.21. 22:12
Címkék
Azt mondja az egyik edző: nincsen ez rendjén, magyarázza meg már valaki, miért nem örülnek az újságírók annak, hogy Risztov Éva világbajnoki ezüstöt nyert vasárnap 400 méter gyorson. Megmondtuk, nem egészen értette a választ&
Mármint azt, hogy a vasárnapi világbajnoki ezüstnek – és a berlini négy Eb-második helyezésnek – pont Risztov adja meg az értékét. A vízben lassan érett profi lesz. A parton azonban minden mondatával, minden gesztusával önmaga ellen dolgozik. Vasárnap is így tett… Szokás szerint sírógörccsel fogadta, hogy a földgolyó több tízezer négyszázas gyorsúszója közül ő a második. Majd könnyek közepette mondott egy butaságot ("Azért sajnálom, hogy nem nyertem, mert így nem kapom meg anyukámtól az aranyért beígért kiskutyát”), aztán kikezdte az amúgy általa imádott edzőjét ("Nem hitt bennem”), finoman doppingolással vádolta meg a győztes, amúgy tökéletes technikával úszó német Stockbauert ("Nem tudom elfogadni, hogy megelőzött”), végül közölte, hogy ő Barcelonában már úgysem nyer aranyat, majd sírva elviharzott. Minden mondata életveszélyes. Ha egy külföldi újságíró leírja, Évi magáról állít ki bizonyítványt. A magyar újságíró nem írja le. Mert tudja jól, a döntő után közvetlenül, kétszázas vérnyomással, megszaggatott idegekkel mondhat butaságokat valaki, főleg ha amúgy sem az erőssége a frappáns fogalmazás. Magyarán: jó lenne, ha valaki végre belátná a környezetében, a Risztov-féle sírós, át nem gondolt nyilatkozatok csak arra jók, hogy a parton lerombolja azt, amit percekkel korábban a vízben felépített. Senki sem haragudna, ha az aktuális ezüst után rendbeszedné magát, tíz percre eltűnne feldolgozni a történteket, és csak aztán állna az újságírók elé. Neki is jobb lenne. És mindenkit engedne örülni az ezüstnek…
Legfrissebb hírek

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
3 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
22 perce

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
24 perce

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
25 perce

Még nincs 21 éves, de már öt gólban játszott döntő érdemeket ezen a vb-n

Foci vb 2026
27 perce

Csaknem 25 millió forintot nyert egy Pest vármegyei Tippmix-játékos

Foci vb 2026
27 perce

Manzambi egy olyan listán lett ötödik, amelyet Pelé vezet – statisztikák

Foci vb 2026
40 perce

Michael Oliver nyitja a nyolcaddöntőket

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik