Lezárulhat a Makaay-ügy

GY. B.GY. B.
2003.07.27. 21:28
Címkék
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Roy Makaay tényleg a Bayern Münchenhez szerződik, legalábbis erre utalt Augusto César Lendoirónak, a Deportivo La Coruna elnökének minapi nyilatkozata.
"Az álláspontok csaknem megegyeznek, remélhetőleg hamarosan nyélbe üthetjük az üzletet. A következő hetvenkét órában le kell zárnunk az ügyet” – szögezte le a klubelnök, aki a hollandért fizetendő összeg értékét nem volt hajlandó elárulni, igaz, a mindig jól informált spanyol sajtó továbbra is ragaszkodik a már korábban megszellőztetett 21 millió eurós summához. Makaay készpénznek veszi, hogy az egyelőre a levegőben lógó tranzakció végbemegy, legalábbis a Münchner Tageszeitungban megjelent nyilatkozata szerint. "Biztos, hogy a Bayernben is ugyanolyan eredményes leszek. Élvezni fogom a Bundesligát, ugyanis tudom, miként kell feltörni egy német védelmet” – fogalmazott Makaay, azonban szavai nem feltétlenül tekinthetők hitelesnek, mert a németalföldi csatár a spanyol sajtóban tagadta, hogy ilyen kijelentést tett volna.Ugyanakkor felvetődött a kérdés, hogy a Deportivo szerződtet-e egy másik csatárt, ha Makaay tényleg elhagyja a Riazor-stadiont. Lendoiro elnök a következő frappáns válasszal állt elő: "Tavaly megszereztük Albert Luquét, az idén pedig Djalminhát és Pandianit…” – az utóbbi kettő már régóta a galíciaiak a játékosa, de az elmúlt szezont kölcsönben az Austriánál, illetve a Mallorcánál töltötték.
Legfrissebb hírek

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
17 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
50 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája