Nem fukarkodott a Celtic

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2003.07.31. 12:19
Címkék
Szerdán 14 párharccal megkezdődött a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulója. A magyar szempontból második legérdekesebb mérkőzésen magabiztos vendégsiker született, a skót bajnoki második Celtic FC nem fukarkodott a gólokkal a litván FBK Kaunas otthonában.
Larsson már a 13. percben beköszönt
Larsson már a 13. percben beköszönt
Larsson már a 13. percben beköszönt
Larsson már a 13. percben beköszönt
Larsson már a 13. percben beköszönt
Larsson már a 13. percben beköszönt
A hétvégén történt tragikus esemény okán gyászszünettel kezdődött a mérkőzés. Mint arról honlapunkon is hírt adtunk, a hazai együttes csatára (egyben a litván bajnokság elmúlt idényének gólkirálya) Audrius Slekys egy autóbalesetben életét vesztette.
Esélyeshez méltóan kezdett a vendégcsapat, az első perctől kezdve nyomás alatt tartották a litván kaput. Meg is lett az eredménye a rohamozásnak, hiszen a svéd gólvágó, Henrik Larsson már a 13. percben betalált. A vezető gól után Chris Sutton percei következtek, a támadó előbb kihagyott két helyzetet, majd a 29. percben a litván kapus hibáját kihasználva két gólra növelte csapata előnyét.
A félidei biztos vezetés tudatában Martin O’Neill, a vendégek szakvezetője a rutinos Neil Lennon helyett pályára vezényelte a skót korosztályos válogatott erősségét, Shaun Maloneyt. Ő pedig hét perc elteltével, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, bevágott egy újabb gólt a jórészt védekező litvánok hálójába. Könnyedén játszott a Celtic, semmi nem veszélyeztette sikerét, de a továbbjutását sem. És a végén még Miller is beköszönt, ez volt a hab a tortán…
Az igazi megpróbáltatás a meccs után jött a Celtic számára: a repülőgép sebességmérőjének meghibásodása miatt ma délelőttig Kaunasban ragadt a csapat. A küldöttséget szállító gép kétszer kísérelte meg a felszállást, de a pilóta végül érthető okok miatt nem vállalta a repülést, s a hibát nem tudták szerdán este megjavítani. Ezért aztán a csapat a többi utassal együtt a litván városban töltötte az éjszakát.

Bár a Celtic meccsével egyidőben az MTK sem tétlenkedett – a magyar bajnok 3-1-re verte a finn HJK gárdáját – a kérdés mindenkiben felmerül: mire lesz elég ez a teljesítmény a skót sztárcsapat ellen? De ne is gondolkodjunk még sokat ezen, mert a Celtickel ellentétben az MTK még nem ülhet nyugodtan a páholyban, hiszen Pisonték jövő heti helsinki utazása még tartogathat meglepetéseket. De reméljük, hogy a kék-fehérek nem fognak megfázni a hűvös finn nyárban, és akkor jöhet az igazi megmérettetés... BL-selejtező, harmadik forduló: MTK-Celtic FC!

BL-selejtező, második forduló:
FBK Kaunas (litván)–Celtic (skót) 0–4 (0-2)
G.: H. Larsson 13., Sutton 29., Maloney 52., Miller 85.

A Bajnokok Ligája selejtezőinek lebonyolítását és összes eredményét Bajnokok Ligája 2003-2004 című összeállításunkban találják.
Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
11 perce

Simán verte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
13 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
18 perce

Szuperliga: Topolya–Mladoszt

Minden más foci
22 perce

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
22 perce

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
1 órája

MK: Kecskemét–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik