Görögország: Csőd után, olimpia előtt

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2003.08.22. 21:07
Címkék
Mivel a jövő évi olimpiára való felkészülés mindennél fontosabb, még a foci is háttérbe szorul mostanság a görögöknél. Pedig kedvelik ezt a játékot arrafelé, ezért is okoz nagy gondot a helyi stadionrekonstrukció.
A három legnagyobb hellén klub például igencsak kényelmetlen körülmények közepette lesz kénytelen végig játszani a ma kezdődő szezont: egyik sem fogadhat majd meccsenként 16 ezer nézőnél többet. A bajnok Olympiakosz két másodosztályú gárdával lesz összezárva, amíg a saját stadionja elkészül. A Panathinaikosz ugyan maradhat saját, "lestrapált” létesítményében, de be kell fogadnia az AEK Athént. Utóbbi klub pályájának felújítása teljesen bizonytalan, mert a helyi bíróság problémásnak találta a bővítési terveket.Az átigazolási piac történéseit leginkább az Alpha Digital nevű tévécsatorna csődje határozta meg, hiszen a cég pénzkötegei nagyon hiányoznak az egyesületeknek. Így az olcsón, de leginkább ingyen mozdítható emberekre volt kereslet. Ebben segített a tulajdonosát vesztő és egyúttal új befektetőket kereső PAOK. Az UEFA-kupában induló egyesület hét játékosát tette szabadlistára – el is kapkodták őket mind. Az Olympiakosz vitte a válogatott középpályás duót, Giorgosz Georgiadiszt és Pantelisz Kafeszt, az AEK pedig mélyen áron alul jutott hozzá a házi gólkirály Jannakisz Okkasz játékjogához.A Panathinaikosznál nagy volt a mozgás, amit leginkább az elmúlt hét, relatíve sikertelen év indukált. Az új elnök (Argirosz Micisz) új edzőt hozott (Jicak Sum), ő meg kilenc új játékost. Habár a friss igazolások a helyiek szerint nem sokat lendítenek a fővárosiak ügyén, a főnök a bajnoki címet nevezte meg egyértelmű célként. Hazánk fia, Tóth Norbert a Panionioszt erősíti júliustól.A görögök attól is frusztráltak, hogy a legjobb hazai játékosok közül három is külföldre távozott a nyáron. Grigorisz Karagunisz az olasz Interbe igazolt, az ősathéni Demisz Nikolaidisz az Atlético Madridhoz ment, míg Szteliosz Jannakopulosz Boltonba tette át székhelyét. Persze, ha nevezett játékosok vezetésével a válogatott kijut az Eb-re, senki sem fog azon elmélkedni: hol fejlődhet inkább az ember.Az Alpha Ethniki 2003–2004-es idényének résztvevői
Olympiakosz (1.), Panathinaikosz (2.), AEK Athén (3.), PAOK (4.), Panioniosz (5.), Arisz (6.), Iraklisz (7.), OFI (8.), Xanthi (9.), Egaleo (10.), Prodeftiki (11.), Akratitosz (12.), Kallithea (13.), Ionikosz (14.), Paniliakosz (újonc), Halkidonia (ú)
A csapatok neve után zárójelben az előző idényben elért helyezésüket tüntettük fel.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
53 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
56 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája