Vitorlázás: Regulus-arany a Balatonon

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.08.23. 22:11
Címkék
A szombati versenynapon az egyre gyengülő széllel bajlódtak a csopaki verseny résztvevői, így a 8M One Design osztályban három, míg a 30-asoknál két futamot bonyolítottak le.
Az Andersen Windows kormányosa, Harry Eder teljesítménye továbbra is kiegyensúlyozott, és bajnoki aranyat sejtet, az összetettben negyedik helyen álló Sarastro a második helyre lopakodott Kertész András irányításával, míg harmadik a szombati napon két futamgyőzelmet elérő Star Blazer Gömbös Loránd kormányzásával.A 30-as cirkálók osztályában az Atlanti-óceán átszelésére készülő Weöres Szabolcs vezető helye olyannyira egyértelmûvé vált, hogy nem is lenne szükséges elindulnia az utolsó futamon: a bajnoki arany a Regulusé!OM OD országos bajnokság
a Pannon MobiTrend-kupáért,
egyben 8 m OD Európa-kupa,
Csopak
a Pannon MobiTrend-kupáért,
egyben 8 m OD Európa-kupa,
Csopak

8 m OD (32 induló, 9 futam után): 1. Andersen Windows (osztrák, kormányos: Harry Eder) 14.0, 2. Sarastro (k: Kertész András) 23.0, 3. Star Blazer (k: Gömbös Loránd) 27.0.
30-as cirkáló (15, 6): 1. Regulus (k: Weöres Szabolcs) 5.0, 2. Lucifer (k: Bartha András) 13.0, 3. Mágia (k: Dulin Tamás) 13.0

Előolimpia, Athén
Finn (24 induló, 6 futam után): 1. Ainslie (brit) 12.0, 2. Florent (francia) 26.0, 3. Godefroid (belga) 27.0, …24. Pallay Tibor (magyar) 104.0. Europe (27, 6): 1. Macky (új-zélandi) 14.0, 2. Sundby (norvég) 17.0, 3. Smidová (cseh) 20.0, …27. Matis Klaudia (magyar) 132.0. 470-es. Férfiak (30, 6): 1. Kliger, Gal (izraeli) 25.0, 2. Marinho, Nunes (portugál) 26.0, 3. Zellner, Krabbe (német) 31.0, …30. Czégai Péter, Kutassy László (magyar) 130.0. Tornádó (19, 6): 1. Bundock, Forbes (ausztrál) 10.0, 2. Lange, Espinola (argentin) 20.0, 3. McMillan, Burkeley (brit) 25.0, … 16. Litkey Árpád, Litkey Csaba (magyar) 65.0.

SZÖRF
Előolimpia, Athén

Mistral. Férfiak (26 induló, 6 futam után): 1. Kaklamanakisz (görög) 16.0, 2. Fridman (izraeli) 17.0, 3. Csou (kínai) 25.0, …26. Gádorfalvi Áron (magyar) 98.0
Legfrissebb hírek

Milánó-Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
9 perce

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
14 perce

Kristin királynő, a női Phelps

Népsport
28 perce

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
59 perce

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
1 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
2 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
8 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik