Deventerbe utazik a válogatott keret

L. Á.L. Á.
2003.08.27. 22:25
Címkék
Már egy hónap sincs hátra a budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokság rajtjáig, hiszen szeptember 24-én a világ legjobbjai a Budapest Sportarénában döntik el, hogy kik utazhatnak majd a 2004-es athéni olimpiára.
Haris Brigitta a vb-n is bizonyíthat (Fotó: Árvai Károly)
Haris Brigitta a vb-n is bizonyíthat (Fotó: Árvai Károly)
Haris Brigitta a vb-n is bizonyíthat (Fotó: Árvai Károly)
Haris Brigitta a vb-n is bizonyíthat (Fotó: Árvai Károly)
Haris Brigitta a vb-n is bizonyíthat (Fotó: Árvai Károly)
Haris Brigitta a vb-n is bizonyíthat (Fotó: Árvai Károly)
Az augusztus 13-ai budapesti tesztverseny és két felmérő alapján a magyar szövetség már kihirdette a hazai indulók névsorát, amely szerint egyéniben Haris Brigitta, Mészáros Zsófia, Kiss Katalin és Daróczi Petra, míg az együttes kéziszercsapatban Maros Judit, Mórocz Eszter, Farkas Alíz, Horváth Erika, Weninger Mildred és Polner Mária vesz részt a viadalon.
– Lassan már finiselünk – mondta Gyerőné Fritsch Zsuzsa szakmai alelnök. – Szerencsére a versenyzők is jó ütemben haladnak a felkészüléssel, és a világbajnokság szervezése is gördülékeny.
– Pedig általában az utolsó pillanatokban kell szembenézni a legnagyobb nehézségekkel.
– Az elmúlt hét esztendőben már szerezhettünk gyakorlatot a versenyszervezésből, hiszen egy világbajnokságnak, valamint egy Európa-bajnokságnak is otthon adtunk. Véleményem szerint a legnagyobb nehézségeket már letudtuk, ezekben a napokban például azzal vagyunk elfoglalva, hogy összeállítsuk a világbajnokság kísérő programját, hogy a szünetekben milyen műsorokkal szórakoztassuk a közönséget.
– S lesz közönség? Hiszen a világversenyek szervezői általában az üres lelátók látványától rettegnek.
– Ha a jegyeladásokat nézem, nem kell aggódnunk. Ráadásul a jövő héten egyeztetünk a kerületi iskolák és az egyesületek vezetőivel, szurkolói csoportokat szervezünk, vagyis az is előfordulhat, hogy telt házas versenyeink lesznek.
– Ha a magyar sportolók szereplését veszszük, Haris Brigitta például az ötödik lett a tegui universiadén, akkor érdemes is lesz kilátogatni a Budapest Sportarénába.
– Valóban, a lányok jól haladnak az edzésekkel, napról napra biztosabbak az elemeik, technikailag is jobbak a gyakorlataik. Hogy nemzetközi szinten menynyit fejlődtek, arról már a hét végén tisztább képet kapunk, hiszen világbajnoki indulóink a deventeri Grand Prix-n szerepelnek majd.
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
7 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
43 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
48 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája