David Beckham góllal nyitott

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2003.08.30. 22:33
Címkék
David Beckhamről éppen szombat délután, azaz a bajnoki nyitány napján derült ki  a Sun című bulvárlap révén , hogy tavaly kis híján abbahagyta a futballt. Nos, ha így történt volna, a 20032004-es spanyol szezon első gólja valószínűleg az espanyolos Wome nevéhez fűződne.
Beckham és Ronaldo is góllal kezdett
Beckham és Ronaldo is góllal kezdett
Beckham és Ronaldo is góllal kezdett
Beckham és Ronaldo is góllal kezdett
Beckham és Ronaldo is góllal kezdett
Beckham és Ronaldo is góllal kezdett
Beckham azonban, ha már nem vonult vissza, élete első spanyol bajnokiján, a Betis ellen már a 3. percben betalált, s ezzel ő lett a leggyorsabb. Ronaldo és Raúl kényszerítőzött a vendégek tizenhatosán, utóbbi a bal oldalról középre lőtte a labdát, és a középen érkező "Spice Boy” néhány lépésről a hálóba belsőzött. A közönség tombolt, a Real-játékosok meg kollektíve egy gálára képzelték magukat az elkövetkező percekben: egymás után vezették a látványos támadásokat, több volt a biciklicsel, mint a keresztlabda, de csak egy fölészálló Raúl-fejesből születhetett volna gól.
Ám mivel abból sem született, az eltiltását töltő cselkirály, Denílson nélkül felálló Betis hamar felbátorodott. Joaquín egyre többször hozta zavarba Míchel Salgadót a bal oldalon, a félidő közepén pedig már kapufáig jutott a sevillai együttes. Marcos Assuncao ívelt a hosszú sarok felé egy szabadrúgást, amelyet Martín Palermo a lécre bólintott. Ekkor a Betis már teljesen egyenrangú fél volt a mezőnyben, ennek megfelelően ki is egyenlített: Joaquín szögletét a lomhán mozduló Cambiasso mellől Juanito fejelte a madridi kapu jobb oldalába.
A második félidő elején elég komótosan játszott a Real, de öt perc elteltével Beckham 25 méterről akkora kapufát lőtt, hogy a csattanásra mindenki felébredt, aki esetleg elszenderedett volna a kezdésen. A kipattanó után Zidane duplázott, az ő lövését Contreras kapus piszkálta ki a pipából. Beindult a gépezet, a 61. percben Beckham csodás labdával ugratta ki Zidane-t, a francia játékmester középre kanyarított, s Ronaldo kapásból, még mielőtt a labda földet ért volna, a hálóba bombázott. Kisvártatva majdnem válaszolt a Betis, Joaquín tiszta helyzetben Casillasba lőtt, a második hullámban érkező Assuncao viszont hajszállal fölé, majd ismét Joaquín próbálkozott messziről. Nem jött össze a második egyenlítés a Betisnek, a Real Madrid tehát 2–1-es győzelemmel rajtolt.
A másik kora esti meccsen a Real Sociedad az Espanyol otthonában játszott 1-1-es döntetlent.

Primera División
1. forduló. Real Madrid–Betis 2–1 (Beckham 3., Ronaldo 61., ill. Juanito 34.), Espanyol–Real Sociedad 1–1 (Wome 24., ill. Kovacsevics 56.), Albacete–Osasuna 0–2 (Valdo 42., Punal 90.), Málaga–Villarreal 0–0, Athletic Bilbao–Barcelona 0–1 (Cocu 12.), Valencia–Valladolid 1–1 (Aímar 77., ill. Sousa 25.).
A többi mérkőzést vasárnap játsszák.
Legfrissebb hírek

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
5 perce

Futsal NB I: nyert a Veszprém, ötödik mérkőzés dönt a bronzéremről

Labdarúgó NB I
1 órája

Majoross Gergely: A küldetés hasonló, mint az elmúlt vb-ken

Jégkorong
1 órája

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
1 órája

Budapest lesz a nemzetközi öttusa egyik legfontosabb helyszíne – videó

Egyéb egyéni
1 órája

Talgat Bajszufinov: A magyarok elleni meccs fontos erőfelmérő

Magyar válogatott
1 órája

Marko Nikolics három évvel hosszabbított az AEK-nál – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik