Jégkorong: Kapusta premierje

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
2003.09.04. 22:45
Címkék
Négy hónap szünet után ismét nekilendülnek a fiúk.A magyar válogatott utoljára az áprilisi, divízió–1-es világbajnokságon lépett jégre, a hét végén viszont már a jövő évi norvégiai vb lebeghet legjobbjaink szeme előtt, hiszen az Eurotour-sorozat, melynek első állomását a festői olasz Alpokban megbújó Cláutban rendezik, nem titkoltan a meccshiányos nemzeti csapatok mindenkori világbajnoki felkészülését segíti.Ennek megfelelően a mieink elsősorban az összeszokás és a taktikai elemek begyakorlásának céljával készülődnek az itáliai túrára, melyen – sorrendben – a házigazda olaszok mellett a szlovénok és a lengyelek várnak Dusan Kapusta csapatára. A szlovák mester persze szeretné, ha a mutatott játék mellett az eredmények miatt is elégedett lehetne, hiszen számára a cláuti lesz az első alkalom, amikor kapitányként dirigálhatja a válogatottat, melynek az elmúlt két évben másodedzője volt, s így szinte természetes módon léphetett a vb után távozó Jan Jasko helyére."Debütálásként el tudnék fogadni könynyebb meccset is, mint az olaszok ellenit, akik ráadásul hazai jégen játszhatnak – kezdte az egyúttal a Dunaferrt is irányító szlovák szakember. – Mind ők, mind pedig a másik két rivális A-csoportos szintű gárda, azaz nehéz lesz bármelyiküket is legyőznünk.”Persze Kapusta nem feltartott kézzel küldi csapatát pályára, még akkor sem, ha különböző okok miatt nem a legjobb összeállításban utazhat Cláutba a csapat. "Az alapemberek közül Ocskay Gábor sérülés, Tokaji Viktor pedig iskolai elfoglaltság miatt nem tarthat velünk – folytatta a kapitány. – Örömteli viszont, hogy Szuna Roland mégis játékra jelentkezett, így négy teljes sorral tudunk kiállni. Különösen kíváncsi leszek a fiatalok – Lencsés Tamás, Kovács Csaba és Vaszjunyin Artyom – produktumára, hiszen velük hosszú távon is számolnék.”A hiányzók mellett a legnagyobb gondot az összeszokottság hiánya okozhatja a hét végén, hiszen a játékosoknak a válogatott mellett klubcsapatukban is bizonyítaniuk kellett."Ennek ellenére ideálisnak mondhatom a felkészülésünket – így Kapusta –, és valószínűsíthető, a riválisok is hasonló cipőben járnak. Az elvégzett közös munka mellett biztató, hogy a felkészülési meccseken a Volán játékosai remek formát mutattak, és az újvárosiaknál sem láttam helyrehozhatatlan hibákat. A hangsúlyt ezúttal a csapatjátékra helyezzük, ám igazán akkor lennék elégedett, ha nem csak szép dolgokat produkálnánk a jégen, de valamelyik meccsen nyernénk is. A szlovénok és a lengyelek ellen ugyanis igenis van keresnivalónk…”A hét végi program
Szeptember 5., péntek:
Szeptember 5., péntek:
Lengyelország–Szlovénia, 17. Olaszország–Magyarország, 21
Szeptember 6., szombat: Magyarország–Szlovénia, 17. Olaszország–Lengyelország, 21
Szeptember 7., vasárnap: Magyarország–Lengyelország, 14.30. Olaszország–Szlovénia 18

Az Eurotour további menetrendje
2. forduló (2003. november 6–9., rendező: Magyarország):
Magyarország, Ukrajna, Fehéroroszország, Nagy-Britannia. 3. forduló (2003. december 18–21., r: Szlovénia): Szlovénia, Hollandia, Olaszország, Magyarország. 4. forduló (2004. február 5–8., r: Fehéroroszország): Fehéroroszország, Szlovénia, Lengyelország, Magyarország
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
2 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
2 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
3 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
3 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
3 órája