10. csoport: Kulcsjátékosaik nélkül indultak el a svájciak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.09.09. 22:56
Címkék
Ezt is megértük: Svájc válogatottja jó ideje vezeti a 10-es számú selejtezőcsoportot, és már most szerdán kiharcolhatja a portugáliai Eb-részvételt.
Hogy a "milkások” mennyi vizet zavarnának a jövő évi seregszemlén, arról ne nyissunk vitát, ehelyett inkább emeljünk kalapot előttük, elvégre a lényegesen nagyobb játékerőt képviselő orosz és ír válogatott is a hátukat nézi. Legalábbis egyelőre.Az oroszok éppen ma fogadják a svájciakat, és amiként a vendégeknek, úgy a házigazdáknak is fontos (sőt hatványozottan fontos) a három pont megszerzése, hiszen csak győzelemmel maradhatnak versenyben – egyébként minden jel arra utal, hogy versenyben is maradnak. A svájciak ugyanis megtépázott kerettel érkeztek Moszkvába, mert azonkívül, hogy Kobi Kühn szövetségi kapitány ezúttal is a jól bevált 4-4-2-es hadrendben küldheti a gyepre fiait, szinte minden más lesz az előző mérkőzéshez képest. A válogatott egyik ékköve, Hakan Yakin továbbra is lábadozik (nemrégiben ágyékműtétet hajtottak végre rajta, értelemszerűen nem húzhat futballcsukát), míg az FC Basel színeiben a BL-t is megjáró, dallamos nevű Mario Cantaluppi, valamint Ludovic Magnin egyformán sérülés miatt kénytelen kihagyni a szerda esti találkozót. Kühn kapitány első számú kapusa, Jörg Stiel a térdét fájlalja, ezért el sem utazott Oroszországba, de még ez a legkisebb gond, minthogy kéznél van a remek képességekkel megáldott Pascal Zuberbühler.Ami a szbornaját illeti, az ördöngös Dmitrij Alenyicsev egy hónapra kidőlt a sorból, ennél nagyobb problémája viszont nincs a házigazdának, éppen ellenkezőleg, Georgij Jarcev csapatfőnök ugyanis már számíthat az írek elleni összecsapást (1–1) betegség miatt kihagyó Jegor Tyitovra és Jurij Kovtunra."Olyan helyzetbe sodortuk magunkat, hogy a svájciak ellen győzelmi kényszer nyom minket, de mivel ettől a meccstől függ a sorsunk, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a folytatásban legyen miért harcolnunk” – jelentette ki a góllövéssel megbízott Dmitrij Bulikin. A baj csak az, hogy az oroszok már annyiszor fogadkoztak…Oroszország–Svájc
Moszkva, 18.00
V: Collina (olasz)

Albánia–Grúzia
Tirana, 20.00
V: Salomir (román)
Legfrissebb hírek

A svájci női jégkorongozóknál is felbukkant a norovírus

Téli olimpia 2026
10 perce

Fradi-fieszta Fehérváron – jégkorong Magyar Kupa, képösszeállítás

Képes Sport
22 perce

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
25 perce

Sztárok, x-faktorok, a helyszín – infografikán minden, amit a 60. Super Bowl előtt tudni érdemes

Képes Sport
43 perce

NB I: Diósgyőr–ETO

Labdarúgó NB I
48 perce

Hat nemzet sztárjai az álomcsapatban a férfi kézi Eb All Star-csapatában

Képes Sport
49 perce

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánó-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár és az AHC is

Egyéb csapat
1 órája
Ezek is érdekelhetik