Véget ért a sztrájk a Serie B-ben

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.09.10. 22:29
Címkék
A Catania, a Cagliari, a Como és a Napoli után a többi másodosztályú klub is befejezte a sztrájkját, így semmi akadálya sincs annak, hogy csütörtökön megrendezzék az első "normális fordulót a B-ligában.
Persze, ennek a döntésnek ára is volt: az első liga létszámának 18-ról 20 csapatosra növelése. Az új rendszer a következő 11 idényben lesz érvényes (legalábbis a mostani megállapodás szerint, bár ha egy versenykiírást ilyen könnyen fel lehet rúgni menet közben, akkor bármikor számíthatunk újabb változtatásra…), az első szezon végén (2004 tavaszán) három gárda esik ki az élvonalból, öt jut fel a másodosztályból, továbbá az A-liga 15. és a B-liga 6. helyezettje osztályozót játszik. Azt követően a 20 csapatos első osztályból három együttes esik ki, és ugyanennyi jut fel a 22 csapatos másodosztályból.Az elitgárdákat egyelőre nem foglalkoztatja a létszámbővítés, sokkal inkább az, mihez kezdjenek a téli átigazolási időszakban. A Juventus vezetői például felvetették, hogy túladnak Edgar Davidson, aki nem akarja meghosszabbítani az idény végén lejáró szerződését. A "zebrák” új megállapodást kínáltak a holland középpályásnak, amely 30 százalékkal kevesebb fizetést garantál a játékosnak. Davids ezt nem fogadta el, és jelezte, az idény végén szeretne távozni. Ugyanakkor a Juve már azt szeretné, ha télen sikerülne őt – legalább kölcsönbe – elpasszolni, mert ekkor még kapna érte pénzt. Érdeklődőben mindenesetre nincs hiány, hiszen a Real Madrid és a Chelsea is szívesen látná a "Pitbullt”.A Milannak továbbra is Carles Puyolra, a Barcelona védőjére fáj a foga, és a spanyol futballistáért még Rui Costáról is hajlandó lenne lemondani. Ugyanakkor a Bajnokok Ligája címvédőjének komoly vetélytársa akadt, a Manchester United, amely 22 millió eurót kínál Puyolért.
Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
13 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
20 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
22 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
23 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
51 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
56 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
59 perce

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik