Négy esztendő gyümölcse

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2003.09.12. 22:03
Címkék
Fennállásának ötödik évében nemzetközi porondra merészkedik a Budaörs-2I SC női asztalitenisz-szakosztálya, miután az európai szövetség második számú sorozatában, az ETTU-kupában indul.
Somlyó Gergely, a szakosztály elnöke, a női csapat edzője elmondta: a klub számára már a részvétel is nagy esemény, ám a továbbjutást jelentő első, illetve második helyet tűzték ki célul. Nem lesz könnyű dolga a három éve még az NB II-ben szereplő budaörsi lányoknak, miután csoportjukban a francia U. S. Kremlin-Bicétre, a horvát Stolnoteniski Klub Focus és a török Cukurova Universitesi asztaliteniszezőivel kell megmérkőzniük.A házigazda budaörsiek az idén jutottak fel az újonnan alakult Extraligába, az ország nyolc legjobb csapata közé, egyúttal kiharcolták a nemzetközi szereplés jogát is.A péntek esti sajtótájékoztatót Wittinghoff Tamás, Budaörs város polgármestere nyitotta meg, sok sikert kívánva a Hajduska Judit, Csernyik Ildikó, Németh Ágnes, Gubi Ramóna, Dohnál Andrea, Pauer Réka és Janicsek Ágnes alkotta lelkes együttesnek. "Elsősorban csapatként számítok a lányokra. A mögöttünk álló mindössze öt év alatt rengeteget fejlődtünk, ezt jelzi az is, hogy idényenként egyre magasabb csoportban szerepeltünk. Ahhoz, hogy az ETTU-kupában indulhassunk, sokat segítettek a szakosztály férfi tagjai, hiszen a felkészülés során velük edzettünk. Az anyagi feltételek megteremtésében a város önkormányzatának és a 2i Irányítástechnikai és Informatikai Kft.-nek lehetünk hálásak, továbbá Regényi Jánosnak, a Budaörsi SC elnökének, aki sok mindenben támogatott bennünket”– mondta Somlyó Gergely.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
3 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
3 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
3 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
3 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik