Három hét után ismét foci

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2003.09.24. 21:08
Címkék
Mariano Bergés vizsgálóbíró végül beadta a derekát, engedélyezte, hogy a rendőrség újra közreműködhessen a mérkőzések lebonyolításában, így három hét szünetet követően folytatódhat az összes bajnokság.
A kényszerpihenő azután kezdődött, hogy augusztus 31-én tömegverekedés tört ki a Boca Juniors–Chacarita Juniors mérkőzésen, amelynek keretében csaknem nyolcvan ember sérült meg. Az ominózus esemény óta az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA), az Argentin Hivatásos Labdarúgók Szövetsége (FAA), a rendőrség és Bergés bíró folyamatosan arró tárgyalt, milyen feltételek mellett indulhat ismét útjára a sorozat.Bergés bíró mindenáron meg akarta találni a botrány felelőseit, míg az AFA és a FAA azt akarta elérni, hogy a klubok a lehető legkisebb büntetést kapják. Végül elég furcsa eredmény született. Öt rendőrtiszt pénzbüntetést kapott, miközben egyelőre egyetlen Boca-, illetve Chacarita-szurkolót nem ítéltek el, sőt, eddig a klubokat sem büntették meg. Az enyhe elbírálásban minden bizonnyal szerepet játszott, hogy súlyos büntetések esetén a labdarúgók sztrájkba léptek volna…Bergés bíró ennek ellenére három fronton sikerrel járt: a rendőrség felállított egy speciális egységet, amely folyamatosan ellenőrzi a stadionok biztonsági berendezéseit; szövetségi szabály értelmében legalább kilenc pontot levonnak attól a gárdától, amelynek szurkolói botrányt okoznak; a parlamentben felgyorsítják a rendbontókkal szembeni törvényjavaslat elfogadását. Bergés az intézkedések dacára megmaradt pesszimistának: "Az argentin bajnokság puskaporos hordó, bármikor kirobbanhatnak nagyobb botrányok is. Ha így történik, valószínű, hogy újból felfüggesztjük a sorozatot.”
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
4 perce

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
15 perce

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
41 perce

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
45 perce

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
49 perce

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
1 órája

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
1 órája