Hudák szerint erős a Fradi

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2003.09.24. 22:05
Címkék
Mosolygós arcok és az elmúlt években megszokottnál jóval magabiztosabb kijelentések. Nagyjából ekképp lehetne jellemezni a Ferencváros jégkorongszakosztályának kedden este tartott sajtótájékoztatóján megnyilatkozókat.
Az elégedettség elsősorban annak szólt, hogy sikerült végérvényesen megállapodni az AstraZeneca Jégcsarnok üzemeltetőivel, így immár teljesen biztossá vált, hogy az október közepén induló honi bajnokságban a zöld-fehérek a káposztásmegyeri létesítményben játsszák majd a hazai mérkőzéseiket."Történelmi pillanat ez a Ferencváros életében, hiszen korábban még sohasem fordult elő, hogy fedett pályán készülhetünk és fogadhatjuk ellenfeleinket – magyarázta Hudák Gábor vezetőedző. – Már augusztus óta jégen vagyunk, s bár három játékos elment, az öt érkezővel érzésem szerint erősödtünk, így nem is lehet más a célunk, mint hogy megnehezítsük az Alba Volán és a Dunaferr dolgát, s hogy az utolsó pillanatig nyílttá tegyük a döntőbe jutásért vívott küzdelmet. S ki tudja, lehet, hogy mi leszünk az egyik, akinek ez sikerül.”Ami a szakvezető által említett erősítést illeti, az öt hokisból négy csak félig tekinthető újnak, hiszen Dobos, Sándor, Kaszala és Kiss korábban a Ferencváros játékosa volt, így csak a Dunaferrtől érkező Holló számít abszolút új embernek a fővárosiaknál. Ez utóbbi játékos átigazolása egyébként már kisebbfajta üggyé dagadt a Dunaferr és a Fradi között, így még nem kerülhetett pecsét a megállapodásra. A Dunaújvárosból Budapestre szerződött hokisok esetében jogos kérdésként fogalmazódott meg, hogy milyen esélyt éreznek a válogatottba kerülésre, figyelembe véve, hogy az Acélbikák edzője és a szövetségi kapitány egy és ugyanazon személy, ám Kaszaláék úgy vélekedtek, hogy a pályán nyújtott teljesítményük talán majd meggyőzi Dusan Kapustát: miként az elmúlt években többször, most is helyük van a nemzeti együttesben. Bognár Nándor csapatkapitány, egyben – ez árnyaltan fogalmazva is kuriózumnak számít – szakosztály-igazgató elsősorban a gazdasági háttérről beszélt. A csapat mögött álló két nagy támogató, a Szobi Szörp és az AstraZeneca támogatása jelenleg elegendőnek tűnik, hogy a kizárólag hazai hokisokból álló felnőttcsapat letudja a kötelező köröket, azaz a bajnokságban és a Magyar Kupában való szereplést semmi sem veszélyezteti, sőt, mint a sorozat címvédői, most is szeretnének pályára lépni a négy ország – Magyarország, Románia, Szerbia-Montenegró és Horvátország – együtteseit tömörítő Pannónia-ligában. Ettől függetlenül keresik a további támogatókat, s bíznak abban, hogy a most kezdődő idény eredményei meggyőzik majd az érdeklődőket, hogy érdemes a Ferencváros jégkorongozói mellé állni.
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
4 perce

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
15 perce

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
41 perce

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
45 perce

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
49 perce

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
1 órája

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
1 órája