Pavon az új bordeaux-i edző

K. Zs.K. Zs.
2003.10.24. 21:25
Címkék
Új edzővel folytatja a pillanatnyilag a kiesés elleni harccal egyenlő bajnoki szereplését a Girondins Bordeaux. A múlt szombaton a Toulouse-tól odahaza elszenvedett vereség után már sejteni lehetett, hogy Elie Baup-nak fel kell állnia a kispadról.
A döntés pénteken született meg: a jelenleg a 16. helyen posztoló csapatot a tavaly visszavonuló csapatkapitány, Michel Pavon edzi tovább. "Úgy is fogalmazhatnék, hogy a taktika pillanatnyilag nem érdekel. Először meg kell feledkeznünk a kétségeinkről, és ha lélekben megerősödtünk, jöhet a haditerv” – mondta az új tréner. Ugyanakkor az 1997 óta hivatalban lévő Baup nem hagyja el a klubot: érdemeire való tekintettel – 1999-ben bajnok, 2002-ben Ligakupa-győztes volt a gárdával – a Girondins összes csapatáért felelős általános menedzserként dolgozik tovább. Eközben lassan őrölnek a bürokrácia malmai is: a Manchester Unitedből a Marseille-be tartó Fabien Barthez papírjai – legalábbis azok, amelyeket a játékos ügynöke küldött – már a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség illetékesei előtt fekszenek. Ugyancsak elküldte kérvényét a francia szövetség, amely – bár saját szabályai ezt nem tennék lehetővé – ugyanazt szeretné: a Manchesterben feleslegessé vált Barthez, noha nincs átigazolási időszak, kölcsönjátékosként az OM-be kerülhessen.
Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
3 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
8 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
18 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
26 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
35 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
58 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája