Remekeltek a románok

2003.10.26. 20:58
Címkék
Nagy érdeklődés kísérte a debreceni Főnix-csarnokban az Eb döntőit, mintegy 2500-an foglaltak helyet a lelátókon, és aki kíváncsi volt a sportág legjobbjainak produkciójára, az nem is csalódott.
Az olasz Giovanna Lecis megérdemelten diadalmaskodott a debreceni Eb-n
Az olasz Giovanna Lecis megérdemelten diadalmaskodott a debreceni Eb-n
Az olasz Giovanna Lecis megérdemelten diadalmaskodott a debreceni Eb-n
Az olasz Giovanna Lecis megérdemelten diadalmaskodott a debreceni Eb-n
Az olasz Giovanna Lecis megérdemelten diadalmaskodott a debreceni Eb-n
Az olasz Giovanna Lecis megérdemelten diadalmaskodott a debreceni Eb-n
Legfeljebb annyiban, hogy a magyar versenyzők nem tudtak beleszólni a legjobbak versengésébe. Azért a záró napon is szurkolhattunk honfitársainknak, hiszen a fináléban a selejtezők során legjobb helyezéssel végzett magyarok bemutathatták gyakorlatukat. Közülük Tyeklár Ramón előrébb is tudott lépni. Szentgyörgyi Rómeó, Ramón edzője, így nyilatkozott: "Jónak értékelem a gyakorlatát, ami a pontszámán is meglátszik, hiszen több pontot kapott, mint a selejtezőben. Azonban egyik napról a másikra nem lehet csodát tenni.”
Az egyetlen debreceni versenyző, Rácz Borbála nagy tapsot kapott a hazai közönségtől, de sajnos a papírformának megfelelően csak a kilencedik helyen végzett: "A selejtezőbeli gyakorlatom jobb volt, a mostanit vontatottabbnak éreztem – mondta önkritikusan a sportolónő – Talán azért sem tudtam magamból mindent kiadni, mert túlságosan is izgultam.”
Az Európa-bajnokságon a legeredményesebben a románok szerepeltek. Bár szomszédaink nem titkoltan mind az öt aranyat haza szerették volna vinni, csak kettő jutott nekik, de így sincs miért szomorkodniuk, hiszen ezüstöket is gyűjtöttek.

3. Európa-bajnokság a Dilemma-kupáért, Debrecen
Férfiak. Európa-bajnok: Grégory Alcan (Franciaország) 19.000
, 2. Nicolai Remus (Románia) 18.635, 3. Vitto Iaia (Olaszország) 18.500, …8. Tyeklár Ramón (Magyarország) 16.300. Nők. Eb: Giovanna Lecis (Olaszország) 18.950, 2. Daniela Izabela Lacatus (Románia) 18.500, 3. Ana Macanica (Portugália) 18.400, …9. Rácz Borbála (Magyarország) 15.350. Vegyespáros. Eb: Nicolai Remus, Daniela Izabela Lacatus (Románia) 19.335, 2. Giovanna Lecis, Wilkie Satti Sanchez (Olaszország) 18.830, 3. Xavier Alegret, Saray Martin (Spanyolország) 17.550, …9. Szabó Viktória, Tóth Barnabás (Magyarország) 12.775. Trió. Eb: Spanyolország (Israel Carrasco, Jonatan Canada, Rosa Alvarez) 19.478, 2. Románia (Daniela Nicolai , Mirela Rusu, Cristina Marin) 19.006, 3. Franciaország (Isabelle Severino, Grégory Alcan, Xavier Julien) 18.511, …9. Magyarország (Dóka Gabriella, Lehoczky Adrienne, Sipos Mónika) 11.879. Csapat. Eb: Románia (Daniela Nicolai, Mirela Rusu, Cristina Marin, Aurelia Ciurea, Madelina Cioveie, Tania Mihaela Pohoata) 18.644, 2. Oroszország (Vaszilij Kozirev, Pavel Grisin, Natalia Morgunova, Inna Szoldatenko, Maria Mamontova, Danila Csokin) 18.544, 3. Franciaország (Xavier Julien, Gaylord Oubrier, Sébastian Pommereau, Josian Bouille, Nicolas Brunet) 17.600, …9. Magyarország (Szabó Viktória, Sifter Tímea, Nagy Brigitta, Járai Dóra, Pelcsinszky Vera, Németh Gyöngyi) 12.468
Legfrissebb hírek

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
15 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
15 perce

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
18 perce

Redzic megsérült, kihagyja a következő három válogatott meccset

Magyar válogatott
27 perce

Asztalitenisz: András Csaba párosban döntőbe jutott Linzben

Egyéb egyéni
39 perce

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
49 perce

Ismét lemarad az Eb-ről az U21-es válogatott – az olimpiai részvétel reménye is elúszott a horvátok elleni vereséggel

Magyar válogatott
1 órája

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája