Kahn 2006 után is folytatná

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.10.30. 21:20
Címkék
Hivatalosan ugyan senki sem jelentette be, hogy Oliver Kahn 2006-ban befejezi a pályafutását, mégis szinte mindenki elkönyvelte, hogy a hazai földön rendezendő világbajnokságot követően napjaink egyik legjobb kapusa visszavonul.
Az érintett azonban most bejelentette az ellenvéleményét. "Érzem, hogy még mindig képes vagyok javulni, a testem remek állapotban van. Ha továbbra is így marad, nem 2006 lesz pályafutásom utolsó éve” – nyilatkozta a Bayern München és a német válogatott egyese.Ami érdekesség, kapusedzője (legyen szó a Bayernről vagy a Nationalelfről), Sepp Maier szerint sincs akadálya annak, hogy Kahn folytassa sikerekben gazdag pályafutását. "Olli negyvenévesen is képes magas színvonalon játszani” – vélte a legenda.Kahnt 2006 nyaráig köti szerződés a bajor sztárgárdához, biztos, hogy a megújításának nem lesz akadálya, persze akkor más érdeklődőket is meghallgathat, hiszen senkinek sem kell érte lelépési díjat fizetnie. Ha a háromszor is a világ legjobbjának megválasztott Kahn mégis a visszavonulásra voksol, akkor sem kell aggódnia, hiszen jelenlegi megállapodásában szerepel egy klauzula, amely szerint 2006-ot követően helyet kaphat a Bayern menedzsmentjében. Sokak szerint a kapus lehet a három év múlva a posztjáról minden bizonnyal leköszönő Uli Hoeness menedzser utóda.
Legfrissebb hírek

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
8 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
26 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 órája