Tóth Zoltánnak már megy a tripla Axel

2003.10.30. 20:39
Címkék
Eb-17., magyar bajnok korcsolyázónk, Tóth Zoltán az új idényben már nem mellőzi gyakorlataiban a tripla Axelt, a Jégcsillagba igazoló versenyző ugyanis a spanyolországi edzőtáborozása során megtanulta az ugrást.
Az okításban edzője, Kulcsár Zsófia mellett nem kisebb klasszis volt a segítője, mint Alekszej Misin mester, aki többek között a világ- és Európa-bajnok Jevgenyij Pljusenko trénere. Tóth a tripla Axel mellett egyébként számos újdonsággal készül a februári budapesti Európa-bajnokságra, így például a James Bond zenéjére előadandó kűrjének a koreográfiája is lényegesen érettebb lesz. Műkorcsolyázónk főpróbájára egyébként Zágrábban kerül sor, ahová november 10-én utazik el.Jagugyin befejezte amatőr-pályafutását

MOSZKVA. Az olimpiai és világbajnok orosz műkorcsolyázó, Alekszej Jagugyin úgy döntött, nem versenyez többet az amatőrök között. A 23 éves klasszis elhatározásáról faxüzenetben értesítette hazája szövetségét, amelynek vezetői szomorúan vették tudomásul a hírt. "Nem örülünk a döntésének, de tisztában vagyunk azzal, hogy a hosszú ideje húzódó sérülése miatt már nem tudná a tőle megszokott teljesítményt nyújtani” – mondta Valentyin Piszejev elnök. A négyszeres vb-győztes Jagugyin súlyos csípőfájdalmai miatt a teljes múlt évadot kénytelen volt kihagyni, és még mindig nem gyógyult meg teljesen. Az Egyesült Államokban élő csillagot várhatóan már csak különböző show-kban láthatják a rajongók.
Legfrissebb hírek

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
10 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
8 órája