Aláírták az Eb-szerződést

2003.11.01. 21:11
Címkék
Jeles eseménynek adott otthont szombaton délután a Kárpátia étterem, hivatalosan is eldőlt, 2006-ban Budapest (július 27.–augusztus 6.) rendezheti meg az úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokságot. A szerződést Gyurcsány Ferenc sportminiszter, Bartolo Consolo, az Európai Úszóliga (LEN) elnöke, valamint Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség első embere látta el kézjegyével. Bartolo Consolo a LEN nevében az úszósport jövőjét illetően is fontos lépésnek nevezte a 2006-os budapesti Európa-bajnokságot, hangoztatva, hogy Magyarországon a vizes sportoknak szép tradíciója van. Az Eb kapcsán három helyszínen lesznek fejlesztések: a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában, a kőbányai Kőér utcai Spartacus-uszodában, valamint Lágymányoson, az egyetemi városrészben. A három helyszín közül a Hajós szerepe kitüntetett, hiszen itt zajlanak majd a kontinensbajnokság versenyei. A budapesti Eb-vel kapcsolatos feladatokra a kormány július 18-i határozatában 7.2 milliárd forintot különített el.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
27 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
38 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
38 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
56 perce

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája