Ormay László az NSTK első elnöke

2003.11.06. 20:29
Címkék
Négy hete alakult meg a Nemzeti Sportszövetség Társadalmi Kollégiuma, létrejöttével tulajdonképpen egyesültek a sport civil oldalának képviseleti szervezetei.
Az új intézmény megalakulásának elsődleges célja, hogy a testnevelést és sportmozgalmat érintő döntések meghozatalából vegyék ki részüket a civil szervezetek, szakmai tanácsaikkal segítsék a sportágfejlesztési programokat – azaz érdekérvényesítő szerepet tölt be. A megalakuláskor még nem választottak elnököt, ám csütörtökön a tagok (Magyar Diáksportszövetség, Magyar Edzők Társasága, Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség, Magyar Rendészeti Sportszövetség, Magyar Sporttudományi Társaság, Magyar Sportújságírók Szövetsége, Magyar Testnevelőtanárok Országos Egyesülete, Magyar Sportorvos Társaság, Sportegyesületek Országos Szövetsége, Sportlétesítmények Országos Szövetsége, Nemzeti Sportszövetség) képviselői egyhangúan szavazták meg a kollégium élére Ormay Lászlót, a Magyar Edzők Társaságának első emberét. Az alapító okirat szerint a testület egy évre választ elnököt, így 2004. november 6-án szűnik meg Ormay László mandátuma. A testület negyedévente ülésezik, ám a köztes időszakban folyik az érdemi munka, így például a magyar–magyar sportszótár megalkotásának folyamata is elkezdődik.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
58 perce

Öt labdavesztés is belefért a Buffalónak; Washingtonban botlott a címvédő – videó

Amerikai sportok
1 órája

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
1 órája

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
1 órája

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
1 órája

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
1 órája