Alemu nyerte meg a tokiói viadalt

Vesztére, mert az etióp Elfenesh Alemu elhagyta őt az utolsó kilométereken, így oda Takahasi verhetetlenségnek nimbusza. A 2001-ben mindössze egy hétig világcsúcstartó (2:19:46) futó 2:34 perccel Alemu után ért célba. A győztesnek 2:24:47 órára volt szüksége a táv teljesítéséhez.
Óriási meglepetés született, főként annak fényében, hogy Koide Josio, Takahasi edzője a verseny előtt rendkívül magabiztosan állította, hogy tanítványa még az olimpiai bajnoki címe megszerzésekor mutatott formájánál is jobb állapotban van. A meleg, 23.7 fokos hőmérséklet és a 60 százalékos páratartalom ellenére a japán rendkívül erősen kezdett. Mindössze ketten mertek vele tartani – Alemu és Takanaka Miki. A japán "elsőbálozó” azonban négy kilométer után belátta, ez az iram számára túl erős, és lemaradt. Az élen haladó kettős 16:14 perc elteltével hagyta maga mögött az ötödik kilométert. Még tíz kilométernél is rendkívül erős iramot diktált az élen haladó japán, ám 17 kilométer után lassulni kezdett. Fél távnál 1:10:03-at mutatott az óra, ekkor már tudni lehetett, hogy a remélt időeredmény, az esetleges egyéni csúcs elmarad. Ettől kezdve már "csak” a győzelem volt lényeges. Takahasi támadásba lendült, és elhúzott vetélytársától. Volt olyan pillanat a verseny során, amikor előnye majdnem egy perc volt az őt üldözővel szemben. Csakhogy Takahasi a 34. kilométertáblát elhagyva láthatóan lelassult. Olyannyira, hogy a korábbi 3:26 perces kilométere után csaknem négy percig tartott a következő! A hőmérséklet is emelkedett, de az igazi nehézséget a szembeszél okozta. Igen ám, csakhogy ellenfele sem tudott ebből előnyt kovácsolni, hiszen vele együtt lassult. A japán szinte teljesen elkészült az erejével. Egy brutális emelkedő annyira megfogta őt, hogy már csak 4:17 perc alatt sikerült megtennie egy kilométert. "A táv kétharmadától már tudtam, hogy bajban vagyok – mondta a versenyt követően a hazaiak kedvence. – A szembeszeles szakaszon még próbáltam ugyan küzdeni, de az emelkedőn már nem én irányítottam a saját mozdulataimat. Nagy lecke volt számomra ez a viadal!”

Főként azért szolgált nagy tanulsággal ez a futás, mert a hat maratoni óta tartó veretlenség elveszítésével az olimpiai csapattagság is bizonytalanná vált Takahasi számára. Hiszen ne feledjük, Japánban a női maratoni futás elképesztő népszerűségnek örvend, így a konkurencia is rendkívül erős. Nogucsi Mizuki Párizsban futott maratonijával az egyetlen, aki biztos csapattagnak mondhatja magát, a fennmaradó két helyre Takahasit leszámítva Csiba Maszako és Sibui Joko is nagy eséllyel pályázik, hogy az időközben a semmiből előtűnő tehetségekről már ne is szóljunk. Takahasi gondjait tovább szaporítja, hogy korábban egy évben csak két maratonit kellett futnia. Az elsőt megnyerve biztosította helyét az aktuális világversenyre, hogy azt követően a nagy seregszemléken is rendre győzzön. Most viszont elképzelhető, hogy Athén előtt még egyszer neki kell durálnia magát a 42 195 méteres távnak, teljesen felborítva ezzel a korábban megszokott menetrendjét.