Lesz Kanadai Nagydíj

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2003.11.19. 21:20
Címkék
Lesz Kanadai Nagydíj 2004-ben  jelentette be Normand Legault, a montreali verseny igazgatója, aki megfelelő támogatást kapott a kanadai és a québeci kormánytól, valamint a Labatt sörgyártól, és megegyezett Bernie Ecclestone-nal a verseny rendezéséről. A dohányreklám tilalma miatt veszélyeztetett versenynek ezentúl a Marlboro helyett a Labatt lesz az egyik fő szponzora.
A dohánygyár hiányának leküzdése mellett a montrealiaknak még azt is meg kell oldaniuk, hogy kárpótolják a cigarettamárkák által támogatott öt csapatot, a Ferrarit, a McLarent, a Renault-t, a BAR-t és a Jordant. Nekik két-kétmillió dollárt kell fizetniük, ezt pedig könnyedén fedezi a rendezőbizottság a Labatt-tól és a kormányoktól kapott 13 millióból."Nagyon boldog vagyok, hogy végre meg tudtunk állapodni, hiszen augusztusban szinte esélytelenek voltunk a verseny megrendezésére. A nagydíjat szervező csapat számára a munka java még hátravan, hiszen még elő kell készíteni a pályát, a jegyeket ki kell nyomtatni, és még további tőkét kell előteremteni. A bizonytalan helyzet miatt lemaradtunk, de behozzuk a hátrányunkat” – mondta Legault.A június 13-i verseny, amelyet egy héttel később az Egyesült Államok Nagydíja követ majd, így része lesz a 18 versenyes világbajnokságnak. "Nagyon várjuk a Kanadai Nagydíjat, amely az idény egyik fénypontja” – mondta Bernie Ecclestone. Kanada 1967 óta rendez F1-es versenyt, Montrealban 1978 óta gyűlik össze a mezőny. Az idén Michael Schumacher nyert Ralf Schumacher, Juan Pablo Montoya és Fernando Alonso előtt, az első négy között a leintéskor mindössze négy és fél másodperc volt a különbség.Szavazzon az idény legjobbjaira!
Legfrissebb hírek

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
11 perce

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
24 perce

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
26 perce

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
51 perce

Lemondott posztjáról a szaúdi szövetség elnöke a világbajnoki kiesés után

Foci vb 2026
1 órája

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
1 órája

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
1 órája

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik