Valami bűzlik Ottawában

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2003.11.24. 21:37
Címkék
Raleighben, a CarolinaTampa Bay meccsen (00) Brind'Amour meg nem adott gólja miatt hőbörgött a nép, no meg azon, hogy Habibulin kivédte a 37-szer tüzelő Hurricanes-játékosok szemét, Georgiában, az AtlantaPhoenix derbin Nurminen nyújtott ragyogó teljesítményt a vasak közt, de itt legalább született egy találat  a kilenc mérkőzést kényszerből kihagyó, most visszatérő Savard révén , így ha a New York-i Madison Square Gardenben nem lép a gázra a Rangers, minden idők legunalmasabb játéknapjának titulálhatnánk a vasárnapit.
Szerencsére a "parkőrök” kitettek magukért, ennek eredményeképp olyan élményben lehetett részük, mint legutóbb 2002. március 21-én: legyőzték az Ottawát. Rucinsky egymaga négy pontot szerzett (egy gól, három gólpassz), Kovaljov hármat (egy gól, két gólpassz), sőt a sérüléséből nemrégiben felépülő, ősrangerses Leetch sem adta alább kettőnél (egy-egy gól és gólpassz); Rucinsky találóan meg is jegyezte a 6–2 után: "Ez volt az az este, amikor egyszerre játszottunk jól.”Hanem a félelmetes Senators háza táján illene rendet tenni, hiszen a gárda az utolsó helyre zuhant a csoportjában, miután a legutóbbi két meccsét, a Pittsburgh, majd a Rangers ellenit egyformán elveszítette. A mezőnyben ezúttal is csődöt mondtak Alfredssonék, csak emberelőnyből tudtak gólt lőni, viszont a harmadik harmadban 13 másodperc alatt "sikerült” beszedniük kettőt – hogy erre a négy nap alatt lejátszott három meccs a magyarázat? Nem feltétlenül.NHL, alapszakasz, 47. játéknap
Atlanta Thrashers–Phoenix Coyotes 1–0
Atlanta Thrashers–Phoenix Coyotes 1–0
(0–0, 1–0, 0–0). Gólszerző: Savard (29.). Kapusok: Nurminen 21 védés/21 lövés, ill. B. Boucher 27/28
New York Rangers–Ottawa Senators 6–2 (1–0, 3–2, 2–0). G: Rucinsky (7.), Holik (22.), Leetch (27.), Hlavac (34. – emberelőny), Nedved (47.), Kovaljov (47.), ill. Alfredsson (26. – ee.), Redden (40. – ee.). K: Markkanen 23/25, ill. Lalime 16/22, 46:17-től Prusek 6/6
Carolina Hurricanes–Tampa Bay Lightning 0–0. K: Weekes 21/21, ill. Habibulin 37/37
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik