Van Basten: utolérhetnek az utódok

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.11.25. 20:21
Címkék
Az AjaxMilan csoportderbi előtt a hírügynökségek megszólaltatták a legilletékesebb személyt, a két fél talán leghíresebb közös legendáját, Marco van Bastent. Konkrétan nem nevezte meg, kit tart a találkozó esélyesének, de nem is tért ki teljesen a kérdés elől. "Ezt a Milant képesnek tartom rá, hogy olyan sikeres legyen, mint amiben én játszottam  vélte az egykori gólzsák.
Carlo Ancelotti a hét végén pihentette Kakát, így bizonyára a fiatal brazil karmester kezd majd a két csatár mögött. Hátrébb lesznek gondjai a címvédő szakvezetőjének, mert Nesta a belgiumi kiállítása miatti eltiltását tölti, Maldini szereplése pedig kérdéses, bár a csapatkapitány combsérülése rohamtempóban gyógyult az elmúlt napokban.A házigazda Ajaxnak nyernie kellene, mert a Celta szorosan a nyomában van. Ronald Koeman mester nem számíthat az eltiltott Van der Vaartra és Grygerára – Pienaar, O’Brien és Trabelszi meg sérüléssel bajlódik. Sőt, a hét végi, Heerenveen elleni bajnokin Maxwell lába is rakoncátlankodni kezdett. "Egyelőre várunk, de nem remélek túl sok jót” – mondta Koeman a brazil védő térdéről.A Bruges-t fogadó Celtánál még mindig nem egészséges Velasco és Edu, következésképp Lotina edző alighanem azt a tizenegyet küldi pályára, amely legutóbb 3–2-re megverte az Ajaxot – ami azt jelenti, hogy a vasárnap pihentetett Mosztovoj ismét ott lesz a pályán. A hazai porondon csapnivaló formát mutató belgák Mendoza és Stoica nélkül kénytelenek kiállni, de Maertens, valamint Van Der Heyden szereplésére sem érdemes mérget venni.Ajax (holland)–Milan (olasz)
Amszterdam, 20.45
V: Meier (svájci)

Celta Vigo (spanyol)–FC Bruges (belga)
Vigo, 20.45
V: Poulat (francia)
Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
17 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
29 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
33 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
51 perce

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
1 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
2 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik