7.5 milliót kaptak a nyugdíjasok

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2003.12.02. 21:37
Címkék
"Ilyenkor karácsony előtt már nagyon várjuk a meghívást  mondta Kóczián József, az ötvenes évek egykori sokszoros asztalitenisz világbajnoka, majd hozzátette  természetesen a borítéknak is örülünk, az mindig jól jön, de legalább ilyen jó dolog, hogy találkozhatunk a régi barátokkal, sporttársakkal, és feleleveníthetjük az egykori szép napokat.
Az immár évek óta szokásos ajándékozáson harmincnégy nyugdíjas világbajnok, s tizennyolc egykori kiváló edző, szakember randevúzott a Régi Sipos étteremben. Tizenhárom özvegyet, olyan kiváló sportemberek hozzátartozóit, mint például Czibor Zoltánnét vagy Sidó Ferencnét pedig a pénzespostás keresi fel. Hatvanöten összesen 7.5 millió forintnak örülhettek, méghozzá adómentesen, a Mező Ferenc Közalapítvány Kuratóriumának jóvoltából. Zsivótzky Gyula, a kuratórium alelnöke a jelenlévő olimpiai bajnoktársai, Juhász Katalin, Buzánszky Jenő, Dömötör Zoltán és Nagy Imre nevében köszöntötte a meghívottakat. A megjelentek sajnálták, hogy elnökük, a jó ideje betegeskedő Lemhényi Dezső nem lehetett velük, s mielőbbi gyógyulást kívántak a népszerű Butykó mesternek, aki oly sokat tett társaiért.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
5 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
5 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
5 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
5 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
5 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
6 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
6 órája
Ezek is érdekelhetik