Brazil siker a presztízsmeccsen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.12.15. 22:46
Címkék
Ahhoz képest, hogy BrazíliaArgentína mérkőzés volt, nyugodt mederben zajlott le az U20-as világbajnokság első elődöntője Abu Dabiban. A felek nem rugdosták össze egymást, fájdalom, eközben a góllövésről is szinte teljes egészében megfeledkeztek.
Az egyetlen kivételt Dudu jelentette, neki köszönhetően a brazilok jutottak be a döntőbe, miközben a címvédő argentinok csak a harmadik helyért indulhatnak harcba.A presztízsmérkőzésen csaknem végig a brazilok akarata érvényesült, ha a cselművészeknek némi szerencséjük van, már az első játékrészben eldönthették volna a csata sorsát. Csak éppen egy trükkért hajlandóak voltak az "életüket” is feláldozni. Jó példa volt erre, midőn Juninho lövését követően Daniel lépett ki a lepattanó labdával, elhúzta azt a kimozduló kapus mellett, leültette Walter Garcíát, csakhogy újabb cselt akart bemutatni. De már nem volt kit becsapni, ám mire erre ráeszmélt, lövés helyett csak középre tudott passzolni, az argentin védők pedig blokkoltak.Az első félidőben még Juninho lövésénél és Daniel Carvalho megpattanó szabadrúgásánál is felszisszenhettek a nézők, a gólra azonban a második félidő derekáig, a 65. percig kellett várni. Akkor Daniel nyeste középre a labdát szögletből, a rövid sarokra érkező Dudu mesterien csúsztatott, a labda pedig a háló felé tartott. Eberto kapus talán elérte volna, csakhogy Fernández feje búbján irányt változtatott, és a hálóba került.Ezt követően az argentinok kénytelenek voltak feladni a biztonságos védekezésre épülő harcmodorukat, és elkezdtek küzdeni az egyenlítő gólig. Hosszú ideig esélyük sem volt erre, amikor pedig a végén sorra dolgozták ki a helyzeteiket, Fortuna erősen szorongatta a brazilok kezét. Cangele például a 90. percben a kapufára csavart, majd másodpercekkel később ziccerből fölé-mellé bombázott. Ezután vált végérvényessé a trónfosztás…A selecao mellett a spanyol válogatottnak maradt esélye arra, hogy Argentína örökébe lépjen. Az egyetlen európai csapatként versenyben lévő együttes Kolumbia ellen hosszú ideig csak helyzetekig jutott, aztán egy fegyelmezetlenség miatt mégsem kellett a lottójátékra (a hosszabbításra, illetve a tizenegyesekre) hagyatkoznia. A 86. percben a kolumbiaiak addig szerencsétlenkedtek a tizenhatosukon belül, amíg a bíró kezezés miatt (jogosan!) a büntetőpontra mutatott. Iniesta pedig nem teketóriázott, a labdát a kapu közepébe, csapatát pedig a pénteki döntőbe lőtte.U20-as világbajnokság, Egyesült Arab Emírségek
Elődöntő: Brazília–Argentína 1–0 (Dudu 65.), Spanyolország–Kolumbia 1–0 (Iniesta 86. – 11-esből)
Következnek (december 19-én) a helyosztók. Döntő: Brazília–Spanyolország (Tv: DSF, 18.00). A 3. helyért: Argentína– Kolumbia (Tv: DSF, 15.00)
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
1 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
2 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
2 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
3 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
3 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik