A PSG szétnéz a piacon

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2003.12.17. 22:28
Címkék
Jelentős erősítésekre, ennek ellenére a lehető legkevesebb pénz elköltésére készül a Paris Saint-Germain a két hét múlva megnyíló téli játékospiacon  derült ki a bajnokság harmadik helyén álló fővárosi csapat vezetőedzőjének, Vahid Halilhodzsicsnak szerdai szavaiból.
"Mindenképpen szükségünk van két középpályásra és egy támadóra, hisz a januári-februári afrikai kontinenstorna miatt hosszú hetekig nem számíthatok jó néhány játékosomra – mondta a kölcsönvételekre apelláló bosnyák tréner. – Mivel az anyagi lehetőségeink korlátozottak, nem ígérhetek szenzációs erősítéseket olasz, angol vagy éppen spanyol csapatokból. Ha például Sylvain Wiltord felajánlaná szolgálatait, pontosan ötödére kellene csökkentenünk a most az Arsenaltól kapott fizetését, ami, lássuk be, képtelenség.”Halilhodzsics szerint az is elképzelhetetlen, hogy olyan játékosok (például a Sochaux-t erősítő Benoit Pedretti vagy a nyáron a fővárosiak helyett a Lyont választó ghánai Mic-kael Essien) kerüljenek a Parc des Princes-be, akiknek nem tetszett a PSG nyári ajánlata. "Bármi is történjék, egy biztos: aki a nyáron nemet mondott nekünk, az be nem teszi a lábát az öltözőnkbe, legalábbis addig, amíg én vagyok a vezetőedző” – üzent az érdekelteknek a heves vérmérsékletű szakember.A hét közepén rendezték a Ligakupa nyolcaddöntőjének mérkőzéseit, és két élvonalbeli klub már a nyitó találkozókon elbúcsúzott: kedden késő este Lensban nem is történhetett más, hisz a szintén első osztályú Bordeaux volt a piros-sárgák vendége, az viszont már meglepetés, hogy a második ligában küzdő – igaz, jelenleg feljutásra álló – Saint-Etienne sikerrel portyázott Lille-ben.Ligakupa
Nyolcaddöntő: Lens–Bordeaux 2–0 (Rool 44., Utaka 86.), Lille–Saint-Etienne 2–3 (Makoum 59., Brunel 90., ill. Hellebuyck 25., Bridonneau 63., Compan 74.), Gueugnon–Bastia 3–1 (Belhadj 18., Gauthier 50., Hebbar 88., ill. Maurice 15.), Le Mans– Sedan 2–1 (Peyrelade 91., 116., ill. Charpenet 112.) – hosszabbítás után, Nantes–Clermont 1–0 (Yepes 120.) – h. u., Nice–Metz 1–0 (Meslin 78.), Troyes–Auxerre 0–3 (Lachuer 3., D. Cissé 27., Mexés 65.). A győztesek továbbjutottak.
Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
5 perce

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
28 perce

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
57 perce

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
1 órája

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
1 órája

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
1 órája

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
1 órája

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik