Bilardo visszatért

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2003.12.30. 20:45
Címkék
A 64 éves Carlos Bilardo példája is bizonyítja, hogy Argentínában életre szól a klubhűség. A tréner, aki 1986-ban világbajnoki címhez segítette hazája válogatottját, ugyanis három hónappal a távozását követően ismét elkötelezte magát az Estudiantes La Platához.
Bilardo az idén májusban, 20 év után ült le ismét a háromszoros bajnok kispadjára, az ősszel, az Apertura 8. fordulóját követően azonban személyes és családi okokra hivatkozva váratlanul lemondott. Legalább ilyen váratlan volt, hogy a közelmúltban tárgyalóasztalhoz ült az Estudiantes elöljáróival, majd a tenyerükbe csapott. Hétfő este több ezer szurkoló ünnepelt a klub székháza előtt, midőn hivatalossá vált, hogy a Narigón (Nagyorrú) becenévre hallgató szakember ötödször is elfoglalja a La Plata-i egylet kispadját."Vissza kellett ülnöm a padra. Már nem tudtam a pályán kívülről figyelni az eseményeket. Miközben a rádiót hallgattam vagy a tévét néztem, megőrültem, hogy semmit sem tehetek az Estudiantesért"– indokolta meg visszajövetele okát Bilardo. Az orvosi diplomája miatt Doktornak is hívott mester játékosként egy-egy bajnoki címet, Világkupát, Interamericana-kupát és három Libertadores-kupát nyert, edzőként pedig 1982-ben segítette bajnoki címhez a "tanulókat".
Legfrissebb hírek

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
10 perce

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
17 perce

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
34 perce

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
39 perce

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
1 órája

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
1 órája