Várni a legnehezebb

Mert viszonylag ritkán esik szó arról, hogy a Szalay Dakar Teamnek nemcsak a versenyautója és a versenykamionja ért be a szenegáli fővárosba, hanem a szervizútvonalon közlekedő kamion legénysége is. Szalai Csabáról, Bajkai Zsoltról és Szikszai Istvánról viszonylag kevés szó esett - szürke eminenciásként dolgozták végig reggeltől estig a világ legnehezebb tereprali-megméretését.- Mi visz rá valakit arra, hogy szervizesként menjen el a Dakarra? - Csak a saját nevemben beszélhetek - mondja Szalai Csaba, aki korábban hat évig versenyzett a rali első osztályban. - Számomra ez elsősorban munka, másodsorban lojalitás Balázzsal szemben. A pénz csak harmadrangú ebben a kérdésben, hiszen ezt nem lehet megfizetni. Persze volt bennem jó adag szakmai hiúság is, hiszen itt igazán extrém körülmények között kell dolgozni, méghozzá profiszinten. Kihívást jelent, hogy ne hagyjunk otthon semmit, hogy elkészüljenek a munkák. Persze ehhez egyedül kevés lennék, kellenek hozzá a többiek is. - Melyik volt a legkeményebb szakasz az idei Dakaron?- A Tan-Tan és Atar közötti, azért, mert nem értünk oda a szervizparkba. Annál rosszabb nincs, mint amikor az ember nem tud segíteni.- Hogy történt?- Két és fél órát álltunk a mauritániai határon, azután meg kellett várni, hogy kivilágosodjon, mert nem tudtunk haladni a homokban. Azután kaptunk egy defektet, kihúztuk a belga tatrásokat a homokból, majd kereket cseréltünk a versenybíróknak, mert nem volt emelőjük, később pedig litvánoknak adtunk üzemanyagot. Túl hosszú és túl nehéz volt az út, de annak örültünk, hogy újoncként legalább nem akadtunk el a dűnék között. Nagyon bántott minket, hogy elkéstünk, de semmiképpen sem tudtunk volna odaérni. - Mi a legnehezebb a szervizesek számára?- A várakozás. A versenyzőkkel nem mindig tudunk kommunikálni, úgyhogy csak akkor szembesülünk a problémával, amikor megérkezik az autó. Akkor kell előkapni az alkatrészeket, eldönteni, ki mit csinál. - Nagyon elfáradt? - Nem is fizikailag, inkább szellemileg. Az ember idegeit felőrli, amikor végre kimegy az aszfaltútra, s reménykedik benne, hogy most már végig így lesz, és akkor megint vissza kell hajtani a "dzsuvára". Olyankor hidegvérre van szükség és nyugalomra.- Mennyire volt nehéz hullafáradt versenyzőkkel együtt dolgozni?- Semennyire. Balázs alapvetően nyugodt ember, sohasem emeli fel a hangját, azt sem látni rajta, ha idegeskedik. Amikor legszívesebben már állva elaludt volna, akkor is pontról pontra elmondta, hogy mi a teendő, ráadásul mindig fontossági sorrendben, hogy ha kifutnánk az időből, a fontos teendők akkor is rendben legyenek. - Elmenne újra a Dakarra?- Ha a munka úgy kívánja, akkor biztosan. De már most tudom, hogy jövőre sokkal-sokkal könnyebb dolgunk lenne, hiszen már tudjuk, hogy mire készüljünk, hogy mit miként lehet jobban csinálni. Teljesen másként osztanánk be az időt, ezért biztosan odaérnénk Atarba is.