Athénban is rajthoz állna

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.01.22. 21:31
Címkék
Az elmúlt negyedszázad egyik legeredményesebb atlétája, a 43 éves Merlene Ottey Máltán edzőtáborozik. Az egykori jamaicai kiválóság ma már szlovén színekben versenyez, és az athéni olimpián való szereplését tervezgeti.
Mint a Times of Malta munkatársának elmondta, januárban mindig melegben edzőtáborozik. Korábban a Kanári-szigeteken vagy Kaliforniában tréningezett, most azonban közelebbi helyet nézett ki magának. "Remekül érzem magam – állítja a sprintlegenda. – Az emberek úgy tartják, egy bizonyos életkoron túl már senki sem képes elég gyorsan futni. Én viszont azt gondolom, hogy képes lehetek rá. Egyáltalán nem zavar, hogy az ellenfeleim többsége bőven a gyerekem lehetne. Sőt büszke vagyok rá, hogy időnként képes vagyok legyőzni őket! Az athéni olimpia hatalmas motivációt jelent a számomra, hiszen ez lenne a hetedik ötkarikás fellépésem. Mindent ennek rendelek alá, bár a fedett pályás szezonban is láthatnak majd versenyezni." Ottey a tervek szerint a februári moszkvai viadalon áll először rajthoz. Mivel a tavalyi teremben rendezett vb-n negyedik lett, egy ehhez hasonló produkcióval Budapesten is kiegyezne. A visszavonulásról érdekes gondolatai vannak. "Először a Los Angeles-i olimpia után gondoltam a visszavonulásra. Csakhogy közvetlenül a nagy verseny után életem legjobb eredményét értem el. Miért hagynám abba, ha én vagyok a legjobb, gondoltam. Mivel azóta rendre a világversenyek dobogójára állhattam, ez a pályán tartott. Hogy meddig lesz így, fogalmam sincs. Ha egy teljes szezon után úgy érzem, hogy mindent kiadtam magamból, és már nem maradt bennem semmi tartalék, talán visszavonulok." Nemzetközi fedett pályás versenyek
Az elmúlt hét magyar vonatkozású eredményei. Bécs. Férfiak. 60 m: …7. Szebeny Miklós 6.95. Nők. Távol: 1. Babos Rita 576
Hustopece. Nők. Magas: …6. Bódi Bernadett 182
Bloomington. Férfiak. 1 mérföld: …2. Weisz Péter 4:23.01
Cedar Falls. Nők. 60 m: …2. Kövesi Krisztina 7.95. Távol: …3. Kövesi 606. Hármas: …2. Kövesi 12.86
New York. Nők. 55 m gát: …4. Durkó Eliána 8.28
Legfrissebb hírek

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
14 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
21 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
23 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
24 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
28 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
28 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
28 perce

Cristiano Ronaldo megtörhet egy több évtizedes átkot

Foci vb 2026
33 perce
Ezek is érdekelhetik