Iszinbajeva lépéselőnyben van

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2004.01.24. 22:06
Címkék
Szenzációs versenyt hozott a brit, az olasz, az orosz, a svéd és a világválogatottat felvonultató viadal Glasgow-ban. A női rúdugrás fedett pályás világcsúcstartója (480 centiméter), Szvetlana Feofanova és a szabadtéri rekorder (481), Jelena Iszinbajeva is ott volt a skót város csarnokában. Sőt! Késhegyre menő küzdelmükből Iszinbajeva került ki győztesen. Mindketten rontottak a bemutatkozáskor, utána azonban 466-ig elsőre teljesítettek minden magasságot. A világ idei legjobbját jelentő 476 Iszinbajevának elsőre sikerült, Feofanova azonban leverte a lécet. Mivel ezzel a magassággal már semmiképpen sem győzhetett volna, megmaradt két kísérletét átvitte a világcsúcsot jelentő 481-re. Az elkövetkező öt világcsúcskísérlet volt hivatott eldönteni, ki nyer. A magasság ezúttal egyiküknek sem jött össze, ezzel együtt is látható, hogy rendkívüli eredmények várhatók ebben a szezonban női rúdugrásban. És akkor az egykori világelsőről, a néhány napja 471-gyel kezdő Stacy Dragiláról még nem is szóltunk…Férfi 60 méteren a hazai közönség előtt Jason Gardener remekelt. A brit sprinter 6.54 másodperccel az idei leggyorsabbnak bizonyult. Maria Mutola pedig ott folytatta, ahol az elmúlt szezont abbahagyta. Vagyis bőven kettő percen belül, már ami a 800 méteres síkfutást illeti. Pénteken lapzártánk után ért véget Wuppertalban az az ugrógála, amelyen Vaszi Tünde végre rúdugrásban is bemutatkozhatott a külföldi közönségnek. Mint ismert, távolugró országos csúcstartónk néhány remek eredményt már rúddal is elért, ám volt, amikor megérkezett a tett helyszínére, meglepődve látta, hogy a verseny menedzsere megszokásból a távolugrás rajtlistájára írta fel. Ez most már nem fordulhatott elő, végre rúddal is bemutathatta, mire képes. Nos, 433 centiméteres egyéni csúcsát megközelítve 425-tel a harmadik helyen végzett az erős mezőnyben. Soha rosszabb bemutatkozást!Nemzetközi fedett pályás válogatott viadal, Glasgow (Nagy-Britannia, Olaszország, Oroszország, Svédország, világválogatott)
Férfiak. 60 m: 1. Jason Gardener (brit) 6.54, 2. Harden (amerikai) 6.65. 200 m: 1. Johan Wissman (svéd) 21.07. 400 m: 1. Dimitrij Forsev (orosz) 46.71. 3000 m: 1. Salvatore Vincenti (olasz) 8:23.18. 60 m gát: 1. Robert Kronberg (svéd) és Duane Ross (amerikai) 7.65-7.65. Magas: 1. Stefan Holm (svéd) 231. Hármas: 1. Julien Kapek (francia) 16.71. 4x400 m: 1. Oroszország 3:07.80
Nők. 60 m: 1. Abi Oyepitan (brit) 7.27. 200 m: 1. Juliet Campbell (jamaicai) 23.42. 400 m: 1. Helen Karagounis (brit) 53.31. 800 m: 1. Maria Mutola (mozambiki) 1:58.46. 1500 m: 1. Kelly Holmes (brit) 4:09.15. 60 m gát: 1. Susanna Kallur (svéd) 8.09. Magas: 1. Anna Csicserova (orosz) 200. Rúd: 1. Jelena Iszinbajeva (orosz) 476, 2. Feofanova (orosz) 466
A végeredmény: 1. Oroszország 61 pont, 2. világválogatott 56.5, 3. Nagy-Britannia 52, 4. Svédország 41.5, 5. Olaszország 26

Nemzetközi fedett pályás ugrógála, Wuppertal
Férfiak. Magas: 1. Jamie Nieto (amerikai) 228, 2. Dmitrik (orosz) 228, 3. Harris (amerikai) 225
Nők. Magas: 1. Daniela Rath (német) 200, 2. Iagar (román) 195, 3. Ksok (lengyel) 190. Rúd: 1. Annika Becker (német) 455, 2. Hingst (német) 425, 3. Vaszi Tünde (magyar) 425

Nemzetközi verseny, Brisbane
Férfiak. 400 m: 1. Casey Vincent 45.41. Rúd: 1. Dmitri Markov 575, 2. Burgess 565. Súly: 1. Justin Anlezark 20.79
Nők. Diszkosz: 1. Beatrice Faumuina (új-zélandi) 62.92. Kalapács: 1. Bronwyn Eagles 66.58
(A nem jelölt nemzetiségűek ausztrálok.)
Legfrissebb hírek

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
11 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
14 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
22 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
25 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
37 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
40 perce

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik