Elment az első ollózó sztár

Az Európában kevésbé ismert, Brazíliában azonban a legnagyobbakkal együtt emlegetett hajdani csatár két jellemző ragadványnevet is az utókorra hagyott. Rugannyossága miatt állítólag az 1938-as, franciaországi világbajnokságon kezdték "Gumiembernek" nevezni a nézők, hazájában pedig kiérdemelte, hogy "Fekete Gyémántnak" becézzék. Így utólag nem is lehetne számára nagyobb dicséret, hogy – nyilvánvalóan ennek nyomán – később minden idők legjobbnak tartott játékosa, Pelé lett a "Fekete Gyöngyszem".
A második becenév tehát tekintélyesebb, ám az első érdekesebb: Leonidast nem azért hívták Gumiembernek, mert jó magasra ugrott, és félelmetes fejeseket küldött kapura. Az állításnak csak az első fele igaz, Leonidas ugyanis fejjátékban nem volt különösebben tehetséges, azt is mondhatjuk, hogy legtöbbször verhetőnek bizonyult. Viszont éppen ennek köszönhető, hogy immár bő hetven éve őt tisztelik az ollózás "feltalálójaként". Akkoriban ismeretlen volt ez a fajta rúgás, róla viszont feljegyezték, hogy pályafutása során számos gólt szerzett így.
Az őstehetségektől megszokott módon újításának bevezetésével nem várt sokat. A hagyomány szerint tizennyolc évesen dobta hanyatt magát először egy magas labda érkeztekor, és a nézők, továbbá csapattársai, no de legfőképp az ellenfél kapusának megdöbbenésére a hálóba ollózott. Aztán hamarosan világossá tette, hogy a mozdulat a legkevésbé sem volt véletlen, s az ambiciózusabb futballistáknak máris fel volt adva a lecke, hogy az edzések után kint maradva megpróbálják utánozni, gyakorolni a szemtelenül fiatal kölyök nyaktörő mutatványát.

Nem volt idősebb akkor sem, amikor kipróbálták az akkor világverőnek még nem nevezhető (két évvel korábban, első vb-jén már a csoportmeccseken búcsúzó) brazil válogatottban. Az újonc pompás dramaturgiai érzékről tett tanúbizonyságot: a világbajnoki címvédő Uruguay otthonában rendezett barátságos találkozón két góllal debütált. Talán fölöslegesen tesszük hozzá, az egyiket nem restellte ollózva küldeni a házigazdák kapujába, a csapat meg mellesleg győzött.
Sejthető, eme izmos bemutatkozás után a szövetségi kapitányok számítottak rá, többek között az elkövetkező vb-ken is. Olaszországban 1934-ben ő szerezte az ismét az első körben kieső együttes egyetlen gólját, aztán négy évvel később, a már említett, franciaországi tornán már mindenki őt csodálta. Noha az aranyzöld mezesek csak a harmadik helyen végeztek, Leonidas nyolc találattal gólkirály lett – különösen az a négyes volt emlékezetes, amit a lengyelek elleni 6–5 alkalmával vágott be Madejski kapujába, jelentősen hozzájárulva ezzel a vízilabda-eredmény kialakulásához.
Karrierje csúcsán járt, amikor a második világháború kitörése megakadályozta abban, hogy igazán nagy sikert érjen el a válogatottal. Mint ismeretes, a háború miatt sem 1942-ben, sem 1946-ban nem rendeztek világbajnokságot, Leonidasnak legjobb éveiben meg kellett elégednie azzal, hogy a riói után a Sao Paulo-i állami bajnokságot is megnyerje párszor, a Sao Paulo FC mezében. Mire 1950-ben ismét vb-t rendeztek, ő már túl öreg volt a részvételhez.
A hosszú kihagyással magyarázható, hogy mindössze 19 hivatalos mérkőzést játszott a nemzeti tizenegyben, de a mérleg miatt sosem kellett szégyenkeznie, mert gólt kettővel többet szerzett.