A pénzről folyt a szó

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2004.01.29. 21:35
Címkék
A MOB sportági egyeztető megbeszélésén vettek részt a triatlonosok és a vívók. Az előbbi sportágban a világranglista pillanatnyi állása szerint Kuttor Csaba (34.) és Molnár Erika (46.) állhatna rajthoz az athéni olimpián.
"Tavaly az év első felében jobban álltunk, de egymást érték a különböző helyszíneken rendezett kötelező jellegű pontszerző versenyek, és őszre, a világbajnokságra bizony kicsit elfáradtak versenyzőink" – mondta Márkus Gábor, a szövetség alelnöke. Mint Molnár Zoltán ügyvezető igazgató elmondta, a MOB összesen 18 millió forint támogatást ad a szövetségnek, ami természetesen még kiegészítésre szorul a saját bevételből. A vívók megbeszélése ugyancsak a pénz körül fogott, Kovács Tamás főtitkár elmondta, míg 2000-ben még 190 millióból gazdálkodhattak, addig idén már csak 170 millió a szövetség költségvetése. Ebből egyébként a MOB-tól 121, a Nemzeti Sportszövetségtől pedig 20 milliót kapnak. Ráadásul ez idáig nem tudták emelni saját bevételeiket. Ami a működési támogatás csökkentését illeti, Kovács Tamás változatlanul érthetetlennek ítéli a sportszövetségi elosztást. Amit ugyan annak idején ő is megszavazott, ám akkor még csak negyven szövetség között osztották el az állami támogatást, most meg közel nyolcvan igénylő akad csaknem ugyanarra az összegre. A szakma is szóba került: Szabó Bence szövetségi kapitány elmondta, most hét versenyző léphetne pástra Athénban, de reméli, hogy legalább tizenháromra emelkedik az indulók száma.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
5 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
5 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
5 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
5 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
6 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
6 órája
Ezek is érdekelhetik