Mindent elbukhat a Barca

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.01.30. 22:39
Címkék
A Barcelona táborában immár évek óta mást sem hallani, mint hogy kell egy kupa! Legutóbb 1999-ben került valamilyen trófea a Camp Nou vitrinjébe (a bajnoki serleg), azóta viszont semmi.
Csak az ismétlődő kép: hatalmas fogadkozás minden évad elején, majd a közepétől folyamatos magyarázkodás. Az idén sincs ez másképp, hiszen a bajnokságot gyakorlatilag már elbukta (picit túl a féltávon 15 pont a hátránya az éllovas, örök rivális Real Madrid mögött), a Spanyol Kupából csütörtökön esett ki, az UEFA-kupa megnyerésére pedig dőreség bazírozni. És a második számú európai klubtrófea igazából nem is csillapítaná a katalánok sikeréhségét. Még ha a Bajnokok Ligájáról lenne szó, rábólintanának, no de ez csak az UEFA-kupa…A hazai bukás csütörtök este lett teljes, amikor a Zaragoza kiejtette a gárdát a kupából. Pedig a Barca az első mecscsen a Camp Nouban összeszedett hátrányát gyorsan semmissé tette (Luis Garcia mutatós kapáslövéssel köszönt be a hazaiaknak), a 84. percben a csereként beálló Yordi szöglet után a hálóba bólintott, és az elődöntőbe segítette együttesét. "Hatalmas visszalépés volt ez a mérkőzés. A Zaragoza egyre jobban jött fel, és amikor egyenlített, nekünk már nem maradt időnk a válaszra. A kiesés ellenére úgy érzem, biztos a jövőm a klubnál" – vélte a lefújást követően Frank Rijkaard vezetőedző.Gyanítható, ezt csak a holland szakember érzi így. A Marca nevű sportlap például már az utód személyét találgatja, míg a Periódico de Catalunya egyelőre "csak" Rijkaard menesztését követeli. "A futballban a gyáva nyulakat majdnem mindig megbüntetik. Rijkaard pedig gyáva nyúl" – írta a katalán újság. A Sport című szaklap sem bánik kesztyűs kézzel a trénerrel: "Úgy tűnik, Rijkaardnak a kelleténél egy számmal nagyobb feladat a Barcelona irányítása".A vesszőfutás láttán nem véletlen, hogy a klub a nyáron nagy bevásárlást tervez, kölcsönt is vett fel, más kérdés, hogy a kiszemeltek hallatán nem tört ki örömujjongás Barcelonában. Kevin Kuranyi, Yildiray Bastürk és Arjen Robben egyelőre semmiképpen sem sorolható az abszolút világklasszisok táborába.
Legfrissebb hírek

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
11 perce

Milánó–Cortina 2026: egy helyen a vasárnapi történések – infóközpont

Téli olimpia 2026
13 perce

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
29 perce

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
7 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
7 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik