Egy proficsapatnál rend a lelke mindennek

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.02.01. 22:05
Címkék
A Ladányi-ügy mellett természetesen a kedd esti MagyarországKanada mérkőzés a sláger. A vendégcsapat ugyan csak hétfőn este érkezik Magyarországra, ám az "előfutár", a kanadai gépezet fontos alkotóeleme a felszerelésért felelős szakember, Robin McDonald már megérkezett Budapestre.
z úgynevezett "equpiment-manager" feladata a csapat számára biztosítani gyakorlatilag mindent, amire vendégszereplése során szükség lehet, kis túlzással az anyacsavartól az anyahajóig. Nem kis mennyiségről van szó: hatvanöt csomagban, megközelítőleg 1800 kiló felszerelés érkezett a csapat európai raktárából, Frankfurtból."A felszerelésben külön egységet képez az öltözék – árulja el a részleteket a menedzser. – Öltözék alatt nemcsak a pályán viselt több garnitúra mezt, védőöltözéket, korcsolyát, játékosonként fél tucat botot kell érteni, hanem a válogatott más alkalmakkor viselt egyenruháját is. Minden játékosnak hoztunk egyénileg, méretre készített öltönyt, melegítőt, kabátot. Igyekszünk mindent maximális pro-fizmussal megszervezni bárhová is utazzunk a világon. A részletekre is odafigyelünk: fontos, hogy a ragasztószalagtól az utolsó cipőfűzőig minden a megszokott kanadai legyen. A ruhatár után a következő egység az orvosi felszerelés, a megszokott dolgok, a ragtapaszoktól az energiaitalokon át a masszőr saját, összecsukható asztaláig. Külön csomagoltuk a játékosaink számára szükséges megszokott ételeket és italokat, a kávét, teát, sörfajtákat. Aztán itt van még a komplett kis műhelyt képező szerszámkészletünk: korcsolyaköszörűk, satuk, reszelők, minden, amire a mérkőzés előtt szükség lehet. A találkozó előtt például fél napot az öltözőnkben töltök majd, berendezem a mi igényeinknek megfelelően. Minden játékosnak saját helye van, posztok szerint, egy helyen a kapusok, egymás mellett a védők, a csatárok, lehetőleg sorok szerint. Mindenkinek odakészítem a felszerelését, botjait, korcsolyáját, védőfelszerelését, vizesflaskáját. Az én feladatom csak annyi, hogy mindenre gondoljak, hogy a játékosok zavartalan előkészületek után léphessenek jégre."
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik