Európáról álmodozni még tilos!

K. Zs.K. Zs.
2004.02.02. 20:57
Címkék
Az idén lesz 22 esztendeje, hogy a Saint-Etienne legutóbb kupadöntőt játszhatott, és ugyanabban az évben történt, hogy a nem sokkal korábban BEK-döntőt vívó "zöldek" ez ideig utoljára léphettek az európai porondra.
A tavaly döntőt játszó Sochaux-val szembeni szerdai Ligakupa-elődöntő jó alkalmat kínál az álmodozásra, egy-két játékos hajlana is a lebegésre, ám a csapat decemberben hivatalba lépett új elnöke óvatosságra int."Európa? Én nem álmodozom. Nem azért, mert nem vagyok tisztában a szerdai meccs tétjével, hanem azért, mert nekünk minden erőnkkel a bajnokságra kell összpontosítanunk. Bármely más csatamezőn sikert elérni, az csakis terven felüli jutalom lehet" – mondta Thomas Schmider, aki szerint mindennél fontosabb, hogy a "zöldek" három esztendő után kiemelkedjenek a másodosztály poklából (lapzártakor jól álltak, harmadikok voltak). "Semmi sem pótolhatja azt az örömöt, amit az élvonalban való szereplés jelent" – folytatta az elnök. Ettől függetlenül a szurkolók azért töltik majd meg a régi szép időkre emlékeztetően a Geoffroy Guichard-stadiont, hogy kiszurkolják az újabb óriásölést. Korábban a "zöldek" a Lille-t és a Nice-t már elbúcsúztatták a sorozattól.A Ligakupa elődöntőjének első felvonására már ma este sor kerül, aminek a magyar televíziónézők is szemtanúi lehetnek: a Nantes az Auxerre-t fogadja. A "kanárik" veretlenül vívták meg a legutóbbi tíz tétmérkőzésüket, de az Auxerre sem kapott ki a megelőző hat fellépésén – erősítheti a motivációt, hogy a határt jelentő decemberi kudarc éppen a nantes-i Beaujoire-ban érte Guy Roux csapatát. Mindkét oldal "beélesített" egy-egy mesterlövészt: az auxerre-iek a bajnoki góllövőlistát 17 találattal vezető Djibril Cissétől, a hazaiak a másodvirágzását élő, a legutóbbi négy meccsén öt gólt szerző Viorel Moldovantól várják a döntést.Ligakupa
Elődöntő. Kedd:
Elődöntő. Kedd:
Nantes–Auxerre (Tv: France 2, 21 – élő). Szerda: Saint-Etienne–Sochaux. A győztesek továbbjutnak.
Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
10 perce

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
34 perce

Kezdődjék az egyéves élményutazás

Kajak-kenu
43 perce

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
1 órája

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
1 órája

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
8 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
8 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
8 órája