Ötkarikás ülésezés a görög fővárosban

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2004.02.21. 22:48
Címkék
A hagyományoknak megfelelően az olimpiai játékok városában rendezik a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezetének (ANOC) közgyűlését, amelyre ezúttal keddtől kerül sor.
Valamennyi, tehát 201 tagszövetség közel ezer résztvevőjére számítanak az Intercontinental szállóbeli tanácskozáson, amely az olimpia idején a Nemzetközi Olimpiai Bizottság főhadiszállása lesz. A küldötteknek a tanácskozás kezdete előtt egy nappal lehetőségük lesz megtekinteni az olimpiai falut és a létesítményeket. Az előzetes napirend szerint a már kijelölt olimpiai házigazdák, Athén mellett Peking, Torino és Vancouver is részletes tájékoztatással szolgál. A tanácskozás negyedik napján a közgyűlés a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságával közös megbeszélést tart, majd a NOB vb kétnapos ülésével zárul az athéni olimpiai hét. A Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Schmitt Pál elnök, Aján Tamás főtitkár, Molnár Zoltán ügyvezető igazgató és Nagy Zsigmond nemzetközi titkár vesz részt a tanácskozáson. A Magyar Olimpiai Bizottság vezetői ezúttal nyújtják majd át Sztavrosz Lambrinidisz igazgatónak azt a csaknem ezer aláírást tartalmazó mappát, amelyben a magyar olimpiai család, egykori bajnokok, olimpiára készülő sportolók, szakvezetők és a MOB tagjai csatlakozásukat erősítik meg az olimpiai béke követeléséhez. Az ismert jelmondattal egyetértve az olimpiai mozgalom, a sport segítségével építsünk szebb, békésebb, boldogabb világot.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
3 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
3 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
3 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
3 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
4 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
4 órája
Ezek is érdekelhetik