Athén megtartotta utolsó tájékoztatóját

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2004.02.28. 21:21
Címkék
Athénban soha nem látott érdeklődés mellett (több mint kétszáz nemzeti olimpiai bizottság részvételével) megtartották az ANOC jubileumi 25. közgyűlését.
Az eseményen részt vett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is, aki beszámolt lapunknak az ülés tapasztalatairól.– Ez a részvételi csúcs az olimpiai mozgalom és a szervezet erősödését jelenti, ami főként a mexikói Mario Vázquez Ranának köszönhető – mondta Schmitt Pál.– Az eseménydús program során szó esett a következő olimpiai játékokról, a doppingról, a játékok jövőjéről, az olimpiai békefelhívásról és más időszerű kérdésekről. Mit tart a legfontosabbnak?– Athén a játékok előtt öt és fél hónappal utolsó tájékoztatóját tartotta. A görögök előrehaladása utóbbi időben rendkívüli, de a NOB vezetőinek véleménye szerint még rengeteg munka vár rájuk. Különösen a stadion befedésében, néhány út megépítésében, valamint a metró befejezésében akadnak nehézségek. Lehetséges, hogy nem mindent tudnak a tervek szerint tökéletesen befejezni. Ami azonban a legfontosabb, az olimpiai falu készen áll, és csapatvezetőnk, Molnár Zoltán véleménye alapján is minden igényt kielégít. Sok szó esett a biztonság kérdéséről is, amelyre a szervezőbizottság és az állam már 650 millió dollárt költött. – Mi várható a doppingellenes küzdelemben?– A dopping, a tiltott szerek alkalmazása a sport, az olimpiai mozgalom legnagyobb veszélye. A doppingellenes küzdelem a WADA megalakulásával és működésével erősödött, szélesedett. Athénban minden eddiginél szigorúbb, vérvétellel kibővített ellenőrzés várható. A Magyar Olimpiai Bizottság minap nyilvánosságra került elhatározásához hasonlóan az amerikai és az ausztrál testület is bejelentette, ragaszkodik ahhoz, hogy az olimpiára kiutazó valamennyi versenyzőjük még otthon doppingvizsgálaton essen át.– Milyen sportágakat veszélyeztet az olimpiai program átalakítása?– Nincsenek előítéletek, mindössze a program karcsúsításáról, olcsóbb létesítmények építéséről, az akkreditációs kártyák igen jelentős csökkentéséről és általában takarékossági intézkedésekről van szó, amelyek azonban a sportot alapjaiban nem érintik. Ezzel egyet lehet érteni. Athén után, az ott szerzett tapasztalatok döntően befolyásolhatják az olimpiák jövőbeni programját, bizonyos korszerűsítésre, modernizálásra is sor kerül.– Kapott-e lehetőséget, hogy a vezetése alatt álló Olimpikonok Világszövetsége tevékenységéről beszámoljon?– Szervezetünk erősödik, az elnökké választásom idején működő negyven szervezet helyett ma már száztizenhét országban alakult nemzeti testület. Az olimpiai bizottságok egyre jobban átérzik, hogy a kiöregedett bajnokokkal foglalkozni kell, segíteni kell őket, ugyanis példaképül szolgálnak, és hasznos segítséget nyújthatnak a mozgalom népszerűsítéséhez. Két újabb kiadványunk, a Flame magazin tizenkettedik száma és "Amit egy olimpikonnak tudnia kell" címmel megjelent kézikönyvünk osztatlan sikert aratott.– Milyen fogadtatásban részesült az ismert nemzetközi békefelhívás?– Az olimpiai békefelhívás a napirend egyik fontos pontját jelentette. A részt vevő több mint kétszáz ország képviselője kivétel nélkül aláírta az egyezményt. Azzal pedig, hogy Aján Tamás főtitkár közreműködésével több mint ötszáz olimpiai bajnok, olimpiai kerettag, sportvezető, az olimpiai családhoz tartozók által aláírt felhívást nyújtottuk át, általános elismerést váltottunk ki.
Legfrissebb hírek

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 perce

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
4 perce

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
24 perce

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
1 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
1 órája

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
1 órája

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
1 órája

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik