Kiss László célja: arany Madridban

S. E.S. E.
2004.03.17. 20:42
Címkék
Azt mondja Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya: minden a tervek szerint halad, könnyen megeshet, hogy a madridi Európa-bajnokságon ismét lesz magyar aranyérem.
Ami tény, nagymedencében három éve, a fukuokai vb óta – akkor Kovács Ágnes lett világbajnok – "fetreng" az ezüstérmekben a sportág. A kapitány szerint Cseh László és Risztov Éva hozhatja a hőn áhított Európa-bajnoki címet. A felkészülés mindenesetre gőzerővel halad, a válogatott egyik fele az elmúlt hetekben a Kanári-szigetegen tréningezett, a másik pedig Floridában (itt tempózott a Cseh, Risztov duó is). "Mindkét edzőtábor tökéletesen sikerült, bár Risztov Évi betegeskedett, már kezdi utolérni magát. A melegégövi edzőtáborozások után sincs megállás, április elején a Komjádi uszodában lesz egy felkészülési verseny – amelyen kötelező a válogatottak szereplése – majd április közepén az athéni előolimpián, vagyis az Akropolisz-kupán indulnak a legjobbjaink" – mondja a szakmai munka felelőse. Kiss szerint az edzőtáborokban Cseh László mellett Kerékjártó Tamás, Flaskay Mihály és a két fiatal, Gyurta Dániel és Verrasztó Dávid "mozgott" különösen jól. A kapitány nem tagadja, a madridi terrortámadásról is beszéltek a hazai szövetségben, ám természetesen szóba sem került, hogy a válogatott távolmarad az eseménytől. "Ami Madridban történt, az gyalázatos, de biztosak vagyunk abban, hogy az Európa-bajnokságot megrendezik. Arra viszont fel kell készülni, hogy a biztonságra méginkább odafigyelnek majd. Ebből a szempontból már átéltünk hasonlót, hiszen öt éve, az isztambuli kontinensbajnokság előtt fogták el a kurdok vezérét, Öcelant. Több ezer rendőr vigyázott a résztvevőkre. Remélem, ez az Európa-bajnokság is az eredmények miatt lesz a figyelem középpontjában."
Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Érdi Mária negyedik lett a Los Angeles-i Grand Slamen

Egyéb egyéni
15 perce

Hazája egy patinás klubja kinézte magának az FTC argentin védőjét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
15 perce

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
17 perce

F1, Magyar Nagydíj, verseny

F1
25 perce

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
28 perce

NB III: az Újpest II 6–0-ra nyert, az MTK II négyet rúgott a Budafoknak

Labdarúgó NB II
41 perce

Joshua kétszer is padlót fogott, de végül kiütötte Prengát – videók

Ökölvívás
47 perce

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája