Montoya gurult be a második helyen

2004.03.21. 21:55
Címkék
1/5. rész: Schumacher: kettőből kettő
2/5. rész:
3/5. rész: Baumgartner 16. helyezése
4/5. rész: A Malajziai Nagydíj végeredménye
5/5. rész: Button a pódiumon!


Montoya második helyéhez sem férhetett kétség, a kolumbiai a harmadik boxkiállások előtt közel került Schumacherhez, de a szervizelése után Barrichello mögé szorult, és leszakadt a németről. Rubinho a második és a harmadik kerékcseréjét is később hajtotta végre, mint a többiek, ezért több körön át is Schumi és Montoya között haladt.
A harmadik helyért viszont már igazi csata alakult ki, Räikkönen, Jarno Trulli és Jenson Button is pályázott a bronzérmes pozícióra. A küzdelemből a második boxkiállások után a BAR britje jött ki győztesen, késleltetett szervizelése után az olaszt és a finnt is maga mögött hagyta. A végén még Barrichello feljött rá, de nem tudta támadni. Räikkönen motorhiba miatt kiesett, míg Trullinak be kellett érnie az ötödik hellyel.
Button a harmadik pozícióval bebizonyította, hogy a BAR téli teszteredményei valóságosak voltak. A fiatal brit helyezésének értékét növeli, hogy Barrichellót, Trullit és David Coulthardot is maga mögött tartotta. A BAR-Hondával kétszer is dobogóra kerülő Jacques Villeneuve – ha egyáltalán még foglalkoztatják az F1 történései – minden bizonnyal roppant mérges, hiszen mire az élmezőnybe került a csapat autója, ő már nincs a brackleyieknél. Buttonnak egyébként már kijárt a sepangi dobogó, tavalyelőtt kerékfelfüggesztésének meghibásodása miatt az utolsó körökben érte utol őt Michael Schumacher, és lecsapott a harmadik helyre.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: megragadná a lehetőséget a MEAFC

Röplabda
16 perce

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
36 perce

Varga Barnabás bevetésre kész, de…

Bajnokok Ligája
1 órája

Megvan Petry Zsolt csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

NBA: úgy zsákolta arcon magát, hogy még a játékvezető is ellene fújt – videó

Amerikai sportok
1 órája

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
1 órája

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
1 órája

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
1 órája