Garamszegi szakaszt nyert

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
2004.03.22. 21:53
Címkék
Az összetett verseny már a harmadik szakaszon elúszott, de a háromtagúra fogyatkozó ferencvárosi együttes így is kitett magáért a Miklós király útja nevű nyílt profiviadalon: a szerb-montenegrói verseny utolsó szakaszát egy sikeres szökés végén az elmúlt két esztendő magyar bajnoki ezüstérmese, Garamszegi László nyerte meg.
Az első hely mellé négy világranglistapont is dukál, ez jól jöhet még az olimpiai kvalifikációs sorozat zárásakor. "Lacit még ifistaként hívtam a Fradihoz, s kezdetben csak a munka mellett bringázott. Az ő példája mutatja, hogy a következetes, elszánt munka meghozza a gyümölcsét. Annak idején nem volt túl sikeres kerékpáros, most pedig profiversenyen tudott győzni" – dicsérte Garamszegit Stubán Ferenc, a P Nívó-Betonexpressz–FTC edző-menedzsere, aki elmondta, a koszovói válságból semmit sem éreztek az Adriai-tenger partján, s az öt nap során szóba sem került, hogy az események miatt esetleg félbeszakadhat a viadal.Chilében befejeződött a 27. nemzeti körverseny, amelynek történetében először magyar kerekes is célba ért: Rohtmer Balázs a 40. helyen zárt.Eredmények
Legfrissebb hírek

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
11 perce

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
47 perce

NBA: elsöprő roham a harmadik negyedben, a Knicks másodszor is nyert a Cavs ellen

Amerikai sportok
1 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
7 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
8 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik